"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Nyáron már új fogadóépület várja az utasokat Pálházán

Nyáron már új fogadóépület várja az utasokat Pálházán

Új, modern fogadóépületet alakítanak ki Pálháza központjában, ami az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Pálházi Állami Erdei Vasút utazóközönségét is szolgálja majd.

A beruházást Pálháza és Sátoraljaújhely önkormányzatainak közös konzorciumi pályázatának köszönhetően, 125 millió forintból valósítják meg. Az erdei vasút végállomása mellett fekvő városközpont komplex fejlesztése során korszerűsítik az autóbusz-megállókat, valamint egy új épületet húznak fel, ami mindenben megfelel majd a mai kor elvárásainak. A 2018. végén kezdődött beruházás a tervek szerint idén nyáron készül el. A kiszolgáló helyiségekben több üzlet és büfé is helyet kap, valamint információs pontot, mosdót, kerékpártárolót is kialakítanak majd. 

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László