2019. 02. 22. Ma Gerzson, Margit, Zétény névnapja van. Pontos idő: 17:50
Ágazati, szakmai hírek

Nyíregyházi programok az Erdők Hetén | 2018-10-09

„Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!”

Az Erdők Hetén ötödik alkalommal rendezte meg a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája a „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” elnevezésű programot. A nyíregyházi Sóstói-erdőben két nap alatt csaknem 1100 gyerek és mintegy 110 kísérőjük ismerkedett az erdészek tevékenységével.

Annak ellenére voltak ennyien, hogy az első napon az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, és kiadós esőben járták be a gyerekek az erdőt. A csoportok negyedóránként követték egymást, és egy tanösvény jellegű túrán, öt állomáson tudtak meg érdekességeket az erdő élővilágáról, az ott folyó erdészeti munkákról. Kiderült számukra például az is, hogy mi alapján döntik el az erdészek, melyik fát és hogyan kell kitermelni az erdőből, továbbá láthatták, hogy a fából miként lesz a mindennapi életünk részét képező faanyag. Természetesen arról is tájékozódhattak, mit kell tenni annak érdekében, hogy unokáinkat is szép erdők vegyék körül.

A szintén hagyományos, ,,Kiből lesz az erdész?” elnevezésű erdőismereti akadályversenyre idén 6 nyíregyházi iskola 17 csapata juttatta el kitöltött feladatlapját. A verseny döntőjén hat csapat vehetett részt a Sóstói-erdőben. A végső győzelmet az Arany János Gimnázium és Általános Iskola „Green Team” nevű csapata szerezte meg, megelőzve a Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskola gárdáját, a „Facsemeték”-et, valamint a szintén az Arany János iskolából érkezett „Cserkészek”-et. Érdekesség, hogy a győztes csapat már a döntőbe is első helyen került be – foglalta össze Tölgyfa Gábor, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója.

Végeredmény:

Green team (Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 142 pont

Facsemeték (Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskola) 138 pont

Cserkészek (Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 120 pont

Cserfes madarak (Bem József Általános Iskola) 113 pont

Madárlesők (Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 111 pont

Erdőjárók (Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 88 pont

Nyíregyházi programok az Erdők Hetén
Forrás: NYÍRERDŐ Zrt.
Fotók: NYÍRERDŐ Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Országos Erdészbált rendezett az Egyesület Siófokon

Országos Erdészbált rendezett az Egyesület Siófokon | 2019-02-13

Ünnep és összetartozás 2019-ben is


Elhunyt Diósi Gyula

Elhunyt Diósi Gyula | 2019-02-07

Gyászhír


Elhunyt Szimeth Tihamér

Elhunyt Szimeth Tihamér | 2019-02-05

Gyászhír



Képzéssel segíti az erdei munkásokat a Pilisi Parkerdő

Képzéssel segíti az erdei munkásokat a Pilisi Parkerdő | 2019-02-15

Szaktudáson alapuló kiszámítható életpálya és magas színvonalú szakmunka a cél


Elérhetőek a FEHOVA-n rendezett vadgazdálkodási konferencia előadásai

Elérhetőek a FEHOVA-n rendezett vadgazdálkodási konferencia előadásai | 2019-02-14

A Vadgazdálkodási Alaptól az erdei vadkárfelmérési útmutatóig




Imperial22 futárszolgálat