A klímaváltozás több szempontból is óriási veszélyt jelenthet az élővilágra, ezzel együtt pedig a következtében csökkenhet az erdők jótékony szerepe, ami csak az éghajlatváltozás gyorsulásához vezethet. Ráadásul egyre szélsőségesebbé válik az időjárás, a fákat kicsavaró vihar és a pusztító jégkár pedig évről évre hatalmas természeti károkat okoz. Erre a problémára jelenthet megoldást a Dobogókő közelében fekvő örökerdő, mely nem csupán ellenálló és képes megőrizni a természet sokféleségét, hanem számos, a térségben új fajnak is otthont ad.
A Pilis szívében, Dobogókő és Pilisszentlélek közelében található Mexikó-puszta egyes források szerint nevét a XIX. századi kolerajárványok idején kapta, amikor sokan ide szöktek el a betegség elől. Úgy tartják, a „megszökő” pusztát később a népnyelv alakította át Mexikó-pusztává. Itt látott hozzá a Pilisi Parkerdő Zrt. az „örökerdő” kialakításához, mely nem csupán a klímaváltozás hatásaival szemben jelenthet megoldást, de úgy tűnik, élővilágunk sokféleségének megőrzésében is kulcsszerepet játszhat.
Az örökerdőben többféle fajú és korú fa él együtt, ennek köszönhetően pedig hatékonyan megőrizhető az erdők biodiverzitása – mondta el portálunknak Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. Ezek az erdők tehát egészségesebbek, jobban tűrik a klímaváltozás negatív hatásait, miközben gazdasági hasznosíthatóságuk sem csökken. Ráadásul a szakemberek itt biztosítani tudják a védett élőhelyek megmaradását is, az erdőgazdálkodás így képes a természetvédelem valóban aktív eszközévé válni – fűzte hozzá.
Emellett – szemben az egykorú erdőkkel – az örökerdőkben sokkal nagyobb az egyes fák élőkoronával borított törzshányada: a teljes famagasság felső kétharmadát élőkorona boríthatja. „Nagy koronával együtt pedig nagy gyökér és gyökérzóna jár, így az örökerdő egyedei sokkal stabilabbak széldöntés vagy jégtörés esetén. Ráadásul 50-100 éves távlatban könnyebben, természetes módon alkalmazkodnak a klímaváltozásokhoz” – magyarázta, hozzáfűzve: a költséges erdővédelmi és erdőművelési beavatkozások is a lehető legkisebb mértékben jelentkeznek.
Az örökerdő-gazdálkodás fő célkitűzése az erdő tarvágás (végvágás) nélküli kezelése a talaj védelmének érdekében, hogy az erdőborítás a terület minden részén, állandóan fennmaradhasson.
A vágásos erdőben amikor az állomány átlaga megért a kitermelésre, az összes fát kitermelik. „Az örökerdő-gazdálkodás során viszont az erdészek egyenként vagy kicsi csoportokban termelik ki a fákat, minden egyes fa esetében külön-külön mérlegelve az erdőben betöltött szerepüket. Ennek köszönhető, hogy az összes fa egy időben történő kivágása elkerülhető. Ennél a megközelítésnél az erdész nem elsősorban fakitermelésben és ültetésben, hanem az erdei ökoszisztéma fenntartásában, menedzselésében gondolkodik, minél nagyobb teret biztosítva az erdő megújulásának, a lejátszódó természetes folyamatokra támaszkodva” – magyarázta a szakember.
Összességében tehát csak akkor termelik ki a fákat, amikor azok elérték az adott helyen és környezetben a lehetséges maximális értéküket, és kitermelésük inkább pozitív, esetleg semleges hatást gyakorol a környező fákra. Emellett fontos, hogy az is megállapítható legyen: a kiválasztott egyed betöltötte ökológiailag optimális szerepét, illetve tudható, hogy a körötte fellelhető más faegyedek a kivágott fa szerepét teljes mértékben átveszik.
Azok a fák, melyek ökológiai szerepük miatt fontosak, visszamaradnak, ameddig kell. Azonban holtfaként is szolgálhatják az erdei ökoszisztémát: az örökerdőkben az erdészek a kidőlt, elpusztult fák egy részét az erdőterületen hagyják.
A különböző méretű, álló és fekvő holtfa rengeteg élőlénynek nyújt élőhelyet: odúlakó madaraknak és emlősöknek, gombáknak, kétéltűeknek, xilofág (elpusztult fákban, cserjékben vagy a még élő egyedek elpusztult részeiben élő) rovaroknak és például denevéreknek. Így teljes értékű erdei ökoszisztéma tud kialakulni, amelyben egészséges „önszabályozás” működik, hiszen egyes madárfajok például meggátolják a kártevő rovarok túlszaporodását. Ezáltal az örökerdők a biológiai sokféleség megőrzésének legkiválóbb eszközei. A holt faanyag emellett képes – például az aszályos időszakokban – „szivacsként” működve víztartalékot biztosítani a növényzetnek.
Ezen a téren máris hatalmas eredményeket értek el: nemcsak a már meglévő, hanem egyes újonnan érkező állatfajok is otthonra találhatnak a Pilisi Parkerdőben. Az elmúlt évek során például három új, eddig a területen ismeretlen denevérfaj – a nimfadenevér, a tavi denevér és a fehértorkú denevér – is megjelent a pilisi és a visegrádi erdőkben.
A Pilisi Parkerdő Budapesti, Visegrádi, Budakeszi, Pilisszentkereszti, Pilismaróti és Szentendrei Erdészete az elmúlt közel két évtized alatt eddig összesen 5000 hektár területen alkalmazta az örökerdő-módszert, amelyhez jövő januártól a Pilismaróti Erdészet újabb 3600 hektárral csatlakozik. A céljuk, hogy a folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás bevezetése terén olyan ideális méretet alakítsanak ki, amely a parkerdő által kezelt közjóléti és természetvédelmi szempontból fontos területeken az erdőgazdálkodást fenntarthatóvá teszi.
„Az elmúlt időszakban megfigyeltük, hogy az aszályok, a késő tavaszi fagyok, de a komolyabb katasztrófák, mint például az ónos eső okozta jégkár vagy az erős szélviharok sokkal kevesebb kárt tudtak okozni azokban az erdőkben, ahol az örökerdő-gazdálkodás már régebb óta megkezdődött. A változatos erdőszerkezetnek és a holtfa nagyobb mennyiségének – összességében a természetesség növekedésének – köszönhetően ritka fajok jelentek meg a területeken, mint a már említett denevérfajok, de például a ritkább madárfajok – például bagolyfélék vagy a fekete gólya – számának növekedésére is lehet számítani” – magyarázta a szakember.
Hozzátette: mind ökológiai-biológiai, mind erdőművelési-gazdasági vonalon számtalan érdekes kérdés vetődik fel. „Mégis mi az örökerdő-gazdálkodás legfontosabb üzenete? Talán az, hogy mintát szolgáltat a gazdaság többi ágazata számára, azaz, hogy vissza lehet szerezni a természettel való harmóniát és úgy gazdálkodni a természeti forrásokkal, hogy ne rontsuk le azok minőségét, működőképességét.”
Az „örökerdő” fogalom gyökerei Alfred Möller német erdészeti kutatóhoz (1860–1922) köthetőek, ő alkotta meg a „Dauerwald”, azaz az örökerdő eszméjét. A német erdészek a hagyományaiknak megfelelően élen járnak az örökerdő-gazdálkodás elveinek és módszereinek gyakorlati alkalmazásában. A türingiai állami erdészetnél például húsz évvel ezelőtt álltak át a teljes erdőterületen való alkalmazására.
Forrás: MNO
Szerző: Marosi Adrienn
Fotók: Csépányi Péter, Pilisi Parkerdő Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László