"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ősszel indul Gyula város déli külterületének erdőtelepítési programja

Ősszel indul Gyula város déli külterületének erdőtelepítési programja

Ősszel indul Gyula város déli külterületének erdőtelepítési programja – tájékoztatta lapunkat Görgényi Ernő polgármester június 8-án a helyszínen.

Görgényi Ernő emlékeztetett: még 2019 nyarán tartottak sajtótájékoztatót Ökrös István és Veres András önkormányzati képviselőkkel arról, hogy zöld gyűrűt alakítanának ki a város körül azzal, hogy a város déli külterületén folytatják az erdőtelepítési programot.

Kiemelte: Gyula városához összesen 23 416 hektár külterület tartozik, amelyből 4 253 erdő. Békés megye erdőinek közel fele Gyula közigazgatási területén található.

Mint mondta, a Kálvária mögött található egy jelentős méretű önkormányzati terület, itt szeretnének először erdőt telepíteni, ehhez 2020. június 26-án kapták meg az engedélyt a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivataltól 14,31 hektár területre. A helyszínt már korábban bekerítették, ezzel biztosítva, hogy a facsemetéket ne legelhessék, taposhassák le a vadak.

A városvezető hozzátette: benyújtottak egy támogatási kérelmet is az Európai Vidékfejlesztési Alaphoz, amely alapján az önkormányzat több mint 145 ezer euró – körülbelül 50 millió forintot – támogatásban részesült. Mint mondta, ezt a pénzt nem egyszerre, hanem részletekben kapja meg az önkormányzat, utólagos finanszírozással.

2021 őszén tudjuk elkezdeni a munkát, 9,84 hektáros tölgyerdőt ültetünk el, amelyet őshonos elegyfajokkal gazdagítunk. Erdészeti szempontból nagyon fontos, hogy ne egy homogén tölgyerdő jöjjön létre, az elegyfajok gazdagítják a biológiai diverzitást, valamint ellenállóbbá teszik az erdőt – fogalmazott Görgényi Ernő.

A polgármester hangsúlyozta: az ültetés után 12 évig tart az erdő ápolási időszaka, az erdészeti hatóság követni is fogja a munkálatokat ebben az időszakban, majd ezután igazolhatják a műszaki befejezettséget. Ebben az időszakban Gyula Város Önkormányzata lesz az erdőgazdálkodó, az ápolás költségét az elnyert pályázati támogatásból minden évben megtérítik a városnak.

Megtudtuk, hogy először a jövő év során kérhet az önkormányzat kifizetést az elnyert támogatásból, ez a telepítést, a járulékos költségeket, az első évi ápolást, valamint az őshonos elegyfajok beszerzésének költségeit fogja fedezni.

Görgényi Ernő elmondta azt is, hogy természetesen folytatni fogják az erdősítést, az év során, június 30-ig, egy újabb, 2,77 hektáros terület erdősítésére nyújtanak be pályázatot.

A telepítést ősszel kezdik el, addig is talajelőkészítési munkálatok zajlanak, a területet már egyszer feltárcsázták, az ültetésig pedig még kétszer elvégzik ugyanezt, majd elültetik a származásigazolással ellátott makkokat elültetni. A tervezéssel Puskás Lajos nyugalmazott erdőmérnököt (DALERD Zrt.) bízták meg.

Hozzátette: a veszélyhelyzet ideje alatt, amikor a képviselő-testület hatáskörét a polgármesterek gyakorolták, akkor hozott egy döntést – amelyet a grémium véleményezett és támogatott –, miszerint 4,8 millió forint biztosít a talajelőkészítésre, a makkvásárlásra, azok elültetésére, a kerítés javítására, az engedélyeztetésre, tehát megvan a fedezet a munkálatokra, amely a pályázati forrás által jövőre megtérül.

A polgármester aláhúzta: nem ez az egyetlen erdősítés, amelyet az ősszel elvégeznek, hiszen az Airbus-gyár helyén volt egy 2,36 hektáros erdő, amelyet az iparfejlesztés miatt kitermeltek, ennek a helyére 3,5 hektár erdőt telepítenek az eleki út mentén, a szennyvíztelep mellé.

Mint mondta, ehhez pályázati támogatás nem jár, ezt önerőből, az Airbus-gyár telkének eladásának árából finanszírozzák, a munkálatok itt összesen 5,7 millió forintba fognak kerülni.

Forrás: Gyulai Hírlap/Tóth Péter

Fotók: Gyulai Hírlap/Tóth Péter

Hírszerkesztő: Nagy László