"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ösztöndíj pályázati felhívás - VALETE 82'

Ösztöndíj pályázati felhívás - VALETE 82'

VALETE  ’82 SZOCIÁLIS ÉS ISMERETTERJESZTŐ ALAPÍTVÁNY

Ösztöndíj Pályázati Felhívása

A VALETE ’82 SZOCIÁLIS ÉS ISMERETTERJESZTŐ ALAPÍTVÁNY (a továbbiakban: Alapítvány) pályázatot hirdet Magyarországon, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki karán tanuló szociálisan rászoruló, felsőfokú képzésben résztvevő diákok, valamint középiskolai tanulmányukat végző erdész árvák részére.

A pályázattal elnyerhető ösztöndíj összege 150.000,- Ft/fő, azaz százötvenezer forint/fő, amely a 2018-2019 évi tanulmányok kiadásaihoz való hozzájárulás, támogatás az Alapítvány részéről.

A támogatást évente  két egyetemi  hallgató és egy szak- vagy középiskolás tanulmányait folytató tanuló nyerheti el.

Az Alapítvány Kuratóriuma a benyújtott pályázatokat pontozza, rangsorolja és a rangsorban első két, legmagasabb pontszámmal rendelkező pályázó részesül támogatásban, akik banki átutalással kapják meg a támogatási  összeget.

A pontozási rendszer két részből áll:

-          egy szociális körülményekre vonatkozó részből, amely a pályázó szüleinek, családjának és magának jövedelmi és lakhatási viszonyait tárja fel, továbbá,

-          a tanulmányi eredményre vonatkozó részből

A támogatás elbírálásánál  a szociális helyzet 67%, míg a tanulmányi eredmény 33%  súllyal számít.

Az támogatás odaítélését a szociális és tanulmányi helyzetet is feltáró kérelem és önéletrajz benyújtásával lehet kezdeményezni. Az önéletrajz feltétlenül tartalmazza telefon és E-mail elérhetőségeteket.  A pályázati kérelemhez csatolni kell:

-          az utolsó két félév tanulmányi eredményeit igazoló dokumentumok másolata, ./ Első éveseknél az elért felvételi pontszám/

-          a szülők-, eltartottak jövedelmi helyzetét igazoló okiratok másolata.

-          erdőmérnöki kar hallgatói önkormányzatának támogató nyilatkozata /középiskolás esetében nem szükséges          

A pályázónak minden olyan állítását igazolnia kell, amely a rászorultságot hivatott alátámasztani.

A pályázat beküldési határideje: 2018. december  7.

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a Wisnovszkyk@nebih.gov.hu   e-mail címére küldött elektronikus levélben lehet feltenni, melyre a beérkezést követő 3 napon belül válaszolunk.

A pályázatot postai úton kell legkésőbb 2018. december 7.-i feladással a  Wisnovszky Károly; 2000; Szentendre, Patak sor 3. címre elküldeni.

 A pályázatot elnyerő személyek neve az Országos Erdészeti Egyesület www.oee.hu című honlapján 2018. december 30-től lesz megtekinthető.

Forrás: VALETE 82' Alapítvány

Hírszerkesztő: Nagy László