"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ötvenszer segített embertársain a nyíracsádi erdész

Ötvenszer segített embertársain a nyíracsádi erdész

Szigeti Imrét, a nyíracsádi erdészt nagy meglepetés érte a május 25-én szervezett helyi váradáson. Itt vehette át ugyanis Katona Jánosné véradásszervezőtől az ötvenszeres véradásért köszönetet mondó oklevelet, és az azzal járó emlékérmet is.

 

Szigeti Imre életének fontos része a véradás. Amikor csak teheti, részt vesz, nem is hagy ki egyetlen alkalmat sem. – Jó érzéssel tölt el minden egyes alkalommal, hogy tudom, másokon segítek azzal, hogy vért adok. Ezen kívül nagyon fontosnak tartom a „toborzást” is. Igyekszek minél több embert beszervezni, hisz aki csak egyszer is kipróbálja, máris tett valamit embertársaiért – fogalmazott a díjazott, aki nagyon motiválónak tartja a rendszer újítását, miszerint egy rendeletnek köszönhetően újabban minden véradót tájékoztatnak arról, hogy mikor használták fel az általa adott vért.

Forrás: haon.hu

Szerző: Kedves Zilahi Enikő

Fotók: haon.hu

Hírszerkesztő: Nagy László