"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Lombkorona tanösvény készül a Panonnhalmát övező parkerdőben

Lombkorona tanösvény készül a Panonnhalmát övező parkerdőben

A KAEG Zrt. a 2015-ben átadott Boldog Mór kilátó, és az azt övező erdei tanösvénye mellé lombkorona tanösvényt is épít, a kezelésében levő Monostort övező parkerdőben.

A beruházás saját erőből valósul meg, és illeszkedik a tulajdonosi jogokat gyakorló Földművelésügyi Minisztérium a közjóléti létesítményeket országos szinten fejlesztő célkitűzéseihez. A Társaság az építés során a környezetkímélő építési technológia mellett ügyel arra is, hogy az új attrakció úgy illeszkedjen a patinás környezetbe, hogy a Pannonhalmi domb mívesen szép sziluettjét a legkevésbé se zavarja - írja honlapján a Kisalföldi Erdőgazdaság.

Remélhetőleg a koratavaszi időjárás lesz olyan kegyes, hogy nem akadályozza meg a 2018. március 29-ére tervezett ünnepélyes átadást, ami után teljesen ingyenesen használhatja a lombkorona szintet is elérő sétányt a szent helyet és környékét felkereső évi több ezer látogató.

Forrás: kisalfold.hu, KAEG Zrt.

Fotók: KAEG Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László