"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Pedagógus Életműdíjat vehetett át Halápi Nándor

Pedagógus Életműdíjat vehetett át Halápi Nándor

A hagyományoknak megfelelően Szeged Megyei Jogú Város 2020. júniusi Közgyűlésén Botka László polgármester több évtizedes, kiemelkedő pedagógusi, oktatói, nevelői tevékenységekért pedagógus-életműdíjakat adott át. Elismerést kapott Halápi Nándor, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium nyugalmazott igazgatója is.

A Szeged Városi Televízió Körút című közéleti, kulturális magazin július 2-i adásában láthattunk beszélgetést a díjazottakkal.

A műsorban Halápi Nándor nyugalmazott igazgató elmondta: A pedagóguspályán az iskolában az oktatásban, nevelésben mindig meg kell találni azokat a módszereket, stílust, amivel eredményt lehet elérni.

A műsorvezető kiemelte, hogy Halápi Nándor korszakos jelentőségű volt az erdészetiben minden szintet bejárt, Halápi Nándor mérnöktanárként kezdte, volt kollégiumnevelő, volt igazgatóhelyettes, s 20 évig igazgató.

A pedagóguspályán az igazi eredménynek azt tartom, amikor a végzés után 20 év múlva visszajönnek a gyerekek s azt mondják, hogy a tanár úrtól ezt tanultam, s nagyon szépen köszönöm a tanár úrnak – ezt tartom a tanári pálya igazi csúcsának. Nagyon jó gyerekekkel foglalkozni, hiszen a gyerekek hálásak, s megérzik azt, ha igazi értéket kapnak - mondta az igazgató a TV műsorban.

Gratulálunk Halápi Nándor ny. igazgatónak Pedagógus Életműdíjához, s kívánjuk, hogy jó egészségben továbbra s aktívan tevékenykedjen a Kiss Ferenc Alapítványban, s tapasztalataival, tudásával továbbra is segítse az iskolánkban folyó erdész-vadász fiatalok oktatását, nevelését!

Forrás: Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium

Fotók: szeged.hu

Hírszerkesztő: Nagy László