"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Pro Silva Hungariae díjakat és miniszteri elismeréseket adtak át az Erdők Nemzetközi Napján - képek!

Pro Silva Hungariae díjakat és miniszteri elismeréseket adtak át az Erdők Nemzetközi Napján - képek!

2018. március 21-én Nagykanizsán, a Medgyasszay-házban Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Erdők Világnapja alkalmából rendezett Pro Silva Hungariae kitüntetési ünnepségen 29 erdészeti szakember számára adott át szakmai elismeréseket.

Az Erdők Világnapja alkalmából PRO SILVA HUNGARIAE DÍJAT kapott:

Bodor György, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott erdőgazdálkodási osztályvezető-főmérnöke kitüntetésben részesült több mint három évtizeden át magas színvonalon végzett szakmai munkájáért, a csemete- és dísznövénytermelés, az erdővédelem és az erdőfelújítás területén kifejtett tevékenységéért.

Dalvári Vince Gábor főosztályvezető-helyettes, a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztálya megbízott főosztályvezetője kitüntetésben részesült az állami tulajdonban lévő erdészeti társaságokért végzett áldozatos és kiemelkedő színvonalú munkáért.

Halápi Nándor István, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium nyugalmazott igazgatója, a „Kiss Ferenc Alapítvány az Erdészeti Oktatásért” ügyvezető igazgatója kitüntetésben részesült több évtizeden keresztül a középfokú erdész szakemberképzés területén végzett közösségteremtő, oktató és vezetői munkájáért, alapítványi tevékenységéért, a Szegedi Szakképzési Napok szerezésében elért eredményeiért.

Keszi László, a MECSEKERDŐ Zrt. vezérigazgatója kitüntetésben részesült az erdőművelés területén több mint négy évtizeden át végzett elkötelezett, itthon és külföldön is elismert szakmai és vezetői munkájáért, az erdeifenyő, valamint a makkvetéses tölgyfelújítások során elért eredményei, és a tudományos kutatásokat, a szakember-utánpótlást segítő tevékenysége elismeréseként.

Kulcsár Zsolt, az Ihartű 2000 Kft. főerdőmestere kitüntetésben részesült a természetszerű és fenntartható erdőgazdálkodásban végzett szakmai munkájáért, a magán-erdőgazdálkodással összefüggő jogalkotásban, az erdészeti támogatások hatékonyabb felhasználását elősegítő szerepvállalásáért.

Nagy László, az Országos Erdészeti Egyesület munkatársa, az Erdészeti Lapok főszerkesztője kitüntetésben részesült az Erdészeti Lapok szerkesztésében, az erdőgazdálkodás történetének bemutatásában, és digitális kiterjesztésében, az erdészeti ismeretterjesztésben, valamint az erdőklíma alkalmazott kutatásában és az erdei turizmus információs hátterének bővítésében végzett tevékenységéért.

Az Erdők Világnapja alkalmából PRO SILVA HUNGARIAE EMLÉKPLAKETTET kapott:

Burián Endre, a MECSEKERDŐ Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi osztályvezetője, aki kitüntetésben részesült az erdőgazdálkodás területén több évtizeden át tanúsított elhivatott szakmai munkájáért, erkölcsi példamutatásért, az erdőgazdálkodói és a természetvédelmi érdekek összehangolása terén kifejtett tevékenységéért, „Az év erdésze” verseny szervezésében elért eredményeiért.

Hulják Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti igazgatója kitüntetésben részesült a természetközeli erdőgazdálkodás gyakorlati módszereinek széleskörű alkalmazásáért, az erdőgazdálkodási és természetvédelmi érdekek összehangolásáért végzett magas szintű tevékenységéért.

Kovácsevics Pál, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága szakrendszeri referense kitüntetésben részesült az erdészeti monitoring nemzetközi és hazai feladatainak ellátásában, az intézményi kommunikáció fejlesztésében, a földalatti gombák gyűjtését szabályozó szakmai anyag kidolgozásában kifejtett tevékenységéért, továbbá a Fiatalok az Európai Erdőkben nemzetközi rendezvényeken végzett munkájáért.

Partos Kálmán, a MECSEKERDŐ Zrt. vadászati osztályvezetője kitüntetésben részesült az átalakító-, szálaló üzemmódú erdőkezelés üzemi szintű bevezetésében végzett úttörő tevékenységért, a természetes erdődinamika és a folyamatos erdőborítás területén végzett kutatói munkájáért.

Az Erdők Világnapja alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott:

Adorján Rita, a MECSEKERDŐ Zrt.  erdészeti erdei iskola vezetője kitüntetésben részesült az ország első Erdészeti Erdei Iskolájának vezetőjeként a  természetismeret oktatásában, a környezeti nevelésben végzett kiváló tevékenysége elismeréseként.

Borcsa-Bodolay János, az Ipoly Erdő Zrt. erdőgazdálkodási főmérnöke kitüntetésben részesült a Börzsöny és a Cserhát erdőgazdálkodásában, az erdőművelési eljárások bevezetésében, az erdő- és a vadgazdálkodás összhangjának megteremtésében végzett kiváló tevékenységért.

Duics Szabolcs, a KASZÓ Zrt. belső ellenőre kitüntetésben részesült az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás, az üdültetés és a közjólét területén végzett megbízható, kiváló belső ellenőri munkája elismeréseként.

Éles Csaba, a MECSEKERDŐ Zrt. nyugalmazott erdőgondnoka kitüntetésben részesült két és fél évtizede a Sellyei Erdészetben végzett fahasználati és értékesítési műszaki vezetőként végzett kiváló munkájáért, az erdőművelésben elért eredményeiért.

Ernszt Tamás, a ZALAERDŐ Zrt. vadászati-halászati előadója kitüntetésben részesült az új vadászterületek kialakítása, koordinálása, és a ZALAERDŐ Zrt., mint az állami területek vagyonkezelője érdekvédelme során végzett munkájáért, valamint a vadászati törvény előkészítésével kapcsolatos tevékenységéért.

Farkasné Erős Szilvia, a Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdészeti Osztály erdészeti szakügyintézője kitüntetésben részesült erdőfelújítási, erdőfenntartási, erdőtelepítési támogatási pályázatok kezelése, adatbázisok létrehozása és működtetése, másodfokú hatósági ügyek elbírálása területén végzett munkája elismeréseként.

Gór Lajos, az Északerdő Zrt. Keletbükki Erdészet kerületvezető erdésze kitüntetésben részesült a bükkösök állománynevelése, a pusztuló fenyves állományok felújítása, a hó- és viharkárok elhárítása területén végzett munkája elismeréseként.

Horváth László, a KASZÓ Zrt. erdészeti osztályvezetője kitüntetésben részesült az erdőművelésben az úgynevezett öntözéses technológia bevezetésében, pályázatokban, az Év erdésze verseny szervezésében végzett kiváló tevékenységéért.

Király Béla, az Északerdő Zrt. kerületvezető erdésze kitüntetésben részesül az erdő szolgálatában közel négy évtizeden át végzett munkájáért, az erdők közéleti hasznosítása területén elért eredményeiért, rendkívüli káresemények elhárítása során tanúsított helytállásáért.

Kőhegyi Ernő, a Kisalföld Erdőgazdaság Zrt.  Jánossomorjai Erdészete kerületvezető erdésze kitüntetésben részesült négy évtizede az erdő- és vadgazdálkodásban, kiemelten a közjóléti erdőgazdálkodásban végzett kimagasló tevékenységéért, a Hanság Nagyerdei Oktatási Központ korszerűsítésében nyújtott munkájáért.

Mesterházi József, a Bakonyerdő Zrt. kerületvezető erdésze, kerületvezető vadász kitüntetésben részesült a Balatoncsicsói erdészkerület területén négy évtizeden át végzett sikeres erdőfelújítási, vadgazdálkodási munkája, három évtizedes környezeti nevelői és erdei táborvezetői, programszervezői munkája elismeréseként.

Mlakár Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bükki őrkerülete természetvédelmi területfelügyelője kitüntetésben részesül az erdő, mint komplex életközösség megőrzése érdekében végzett munkája, a fokozottan védett fajok monitorozása, a természetvédők és a vadgazdálkodók jó együttműködésének biztosítása, az erdőtervezést segítő tevékenysége elismeréseként.

Nagy Péter, a Kisalföld Erdőgazdaság Zrt. Győri Erdészete kerületvezető erdésze kitüntetésben részesült a Koroncói erdészkerület erdőinek felújításában, nevelésében, a természetvédelmi erdőgazdálkodásban végzett kiváló tevékenysége elismeréseként.

Pállné Schubert Judit, a ZALAERDŐ Zrt. közgazdasági osztályvezetője kitüntetésben részesült a ZALAERDŐ Zrt.-nél és jogelődeinél számviteli-pénzügyi területen végzett több évtizedes kiemelkedő színvonalú munkájáért, valamint a mai napon átadásra kerülő nagykanizsai kilátó megvalósítását elősegítő tevékenységéért.

Pintér Beáta, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság erdészeti szaporítóanyag felügyelője kitüntetésben részesült az erdészeti szaporítóanyag-gazdálkodás területén három évtizede kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként.

Szívós Balázs, az Északerdő Zrt. Répáshutai Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdésze kitüntetésben részesült a bükkösök állománynevelése, a pusztuló fenyves állományok felújítása, a hó- és viharkárok elhárítása területén végzett munkája elismeréseként.

Tóth Antal, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze kitüntetésben részesült közel öt évtizeden át a Bugaci Erdészet kerületvezetőjeként végzett kiemelkedő munkája, az Alföldfásítási Múzeum gondnokaként jelenleg is aktív tevékenysége, saját élményeivel gazdagított tárlatvezetői munkássága elismeréseként.

Vereczkey Márton, a KASZÓ Zrt. kereskedelmi osztályvezetője kitüntetésben részesült a kereskedelemben, az eredményes értékesítés elérésében, és az informatikai program fejlesztésében végzett kiváló tevékenységéért.

Vincze Ferenc, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Szanyi Erdészet kerületvezető erdésze kitüntetésben részesül  két és fél évtizede a Rábaközi Erdészet Szanyi Erdészetében végzett kiváló erdészeti munkájáért, erdei iskolai oktató tevékenységéért, közéleti szerepvállalásáért.

Forrás: FM

Fotók: Krasznai-Nehrebeczky Mária/FM, Csoportkép:Mőcsényi Miklós

Hírszerkesztő: Udvardi Annamária, Nagy László