"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Segítség az Ipoly-völgyi speciális mentőknek

Segítség az Ipoly-völgyi speciális mentőknek

Az Ipoly Erdő Zrt. hivatalosan is átadott használatra az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület számára egy átalakított Land Rover Defender típusú terepjáró gépkocsit, ezzel is segítve a mentőszolgálat nehéz terepen végzett munkáját. 

Az átadó alkalmával Haraszti Gyula, az Ipoly Erdő Zrt. műszaki és erdőgazdálkodási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy Magyarország erdősültsége az elmúlt évszázadban a kétszeresére növekedett, Nógrád megye pedig első helyen áll a megyék között, területének negyven százalékát erdő borítja. Az Ipoly Erdő Zrt. a legmeghatározóbb erdőgazdálkodó ebben a térségben, a Börzsöny, a Cserhát hegyei, és a Karancs-Medves térségének erdei tartoznak hozzá.

Haraszti Gyula kiemelte, a tapasztalatok szerint egyre aktívabb az erdei turizmus, így ma már az erdőgazdaságok egyik legfontosabb feladata, hogy az ehhez kapcsolódó közjóléti tevékenységét erősítse.

A szakember rámutatott arra is, hogy az erdőlátogatók számának további növekedése várható a jövőben, így kiemelt stratégiai feladatnak tekinthető a vállalat számára, hogy minden olyan, a térségben működő szervezettel együttműködjön, akik az erdőlátogatás biztonságának segítése érdekében dolgoznak. 

Renner Péter, az Ipoly-völgyi Különleges Mentők vezetője az átadó alkalmával hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban is számos alkalommal nyújtottak segítséget bajba jutott, sérült turistáknak. A szakmai munka során, egy-egy mentőakció alkalmával szorosan együttműködnek az Ipoly Erdő Zrt-vel, a szakmai szervezetekkel, rendőrséggel, katasztrófavédelemmel egyaránt. Munkájukhoz nélkülözhetetlen volt egy olyan terepjáró gépkocsi, ami a nagyon nehezen megközelíthető helyekre is eljut. Az Ipoly Erdő Zrt.-től kapott Land Rover Defender terepjáró az erdei utakon, akár extrém időjárás alkalmával is használható. A gépjárművet a mentőegyesület felszerelte minden olyan eszközzel, ami az általunk végzett mentési feladatokhoz szükséges, megkülönböztető jelzéssel – kék fény, sziréna – látták el. A műszaki mentési feladatok mellett oltási tevékenységre is alkalmassá tették, olyan puttonyfecskendőkkel van felszerelve, ami alkalmas erdőtüzek oltására is.  A terepjáróhoz készült egy utánfutó is, itt kaptak helyet a vízimentő- és búvár kereső eszközök, szonárberendezések.

Az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület 2015. tavaszán alakult meg Csitár-Nógrádgárdonyban. Tagjaik tűzoltók, rendőrök, hegymászók, ipari alpinisták, kitűnő úszók, búvárok, született sportemberek, lelkes önkéntesek. Olyan szakemberek, akik szabadidejüket feláldozva vállalják az esetenként emberfeletti kihívásokat, akik önzetlenül sietnek bajbajutott embertársaink megsegítésére.

Forrás: Ipoly Erdő Zrt.

Fotók: Torjay Attila

Hírszerkesztő: Nagy László