"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Idén lesz a selmeci Akadémia átköltözés megkezdésének centenáriuma

Idén lesz a selmeci Akadémia átköltözés megkezdésének centenáriuma

Idén, december 13-án lesz 100 éve, hogy Selmecbányáról menekülni kényszerültek az akkori bánya-, kohó- és erdőmérnök hallgató főiskolások. Erre a sorsfordító történelmi tragédiára emlékeztek az idei tanévben végzős hallgatók.

A kezdeményezés Sopronból indult, amelyet a Krózser Dániel és Szoboczki Ákos bányász és kohász valétaelnökök szívélyesen fogadtak Miskolcon. A terv rövidesen megvitatásra került, majd annak elfogadása után elindult a korsó elkészíttetése. Ezen céllal a Hollóházi Manufaktúra kerestük fel, visszahozva azt a régi hagyományt, amikor a valétakorsók zömét Hollóházán készítették el a végzős hallgatók számára.

A korsóra ránézve, középen a sokak számára ismert diák-levelezőlap motívuma található. Jelen esetben a búcsúzó erdőmérnök hallgatót megtestesítve, aki egy lombjait hullajtó fa alatt áll. Tőle balra, egy bányából kijövő grubenes alak látható bányászlámpával, aki a bányamérnök hallgatót testesíti meg. Az átellenes oldalon pedig a fazolai őskohóra hajazó épületből kijövő kohómérnök hallgató látható.

Mind a hárman búcsút intenek a távoli épületek irányába, amelyek a bányászati, valamint a fa takarásában lévő erdészeti palotát ábrázolják. Búcsú Selmecbányától, búcsú az ősi alma matertől, búcsú a víg diákévektől, a macskaköves utcáktól. Szemből, a bányászati palota bal oldalán áll a tűztorony, második otthonunk karizmatikus épülete és jelképe, amelytől két testvérszakunknak 1949-től el kellett búcsúznia.

Többségében őszi színekben pompázik a korsó, őszt jelző motívumokkal, amelyek az elmúlást szimbolizálják. Ezt testesítik meg a fáról hulló őszi falevelek is. Véget ér a nóta, le kell tenni a lantot, de van remény és tűz, amely örökké bennünk él és sohasem fog kialudni. Ezt szimbolizálja a bányalejárat mellett álló, zöld lombokban álló facsoport, amely büszkén és erősen hirdeti a rügyfakadást, az örök tavaszt.

A bányászok 2018. január 19-én, a kohászok január 26-án avatták korsóikat. Sopronban várhatóan március végén fog sor kerülni az avatásra a valéta szakestély keretein belül.

Kívánom, hogy az elkövetkező nemzedékek esetében is legyenek hasonló kezdeményezések!

,,Tetteitek zengjék a haza dicső nevét!”

Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! Legyen fényes sikere a kohásznak!

Forrás: SOE EMK

Szerző: Grédics László

Hírszerkesztő: Nagy László