"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Sikerrel levizsgáztak az első Gyalogos vándortábor-vezetők!

Sikerrel levizsgáztak az első Gyalogos vándortábor-vezetők!

A Testnevelési Egyetem és az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett „Gyalogos vándortábor-vezetői” tanfolyamra jelentkező pedagógusok első két csoportja május 19-én és 20-án az ugodi Bakonyi Kisbetyár Erdészeti Erdei Iskolában, május 21-én és 22-én pedig a kóspallagi Kisinóci Turistaházban vett részt gyakorlati képzésen, majd vizsgázott le sikerrel.

Ez szám szerint 42 akkreditált gyalogos vándortábor-vezetőt jelent, akik már idén nyáron vezethetnek Erdei Vándortábort, de a június 22-ig tartó, folyamatos, országszerte megszervezett képzéseknek köszönhetően természetesen az azonnali utánpótlás is garantált. Az első elméleti képzést követő, május 21-én tartott második elméleti tanfolyamon szintén 100 fő feletti létszámban vettek részt az Erdei Vándortáborok iránt érdeklődő pedagógusok.

A következő elméleti képzést május 27-én tartják a Testnevelési Egyetemen, míg a gyakorlati képzések május 26-27-én az almamelléki Sasrét Vendégházban, május 27-28-án pedig a kismarosi Kismagos Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Központban folytatódnak.

Mindeközben semmiképpen se feledkezzünk el az Országos Erdészeti Egyesület által Erdei Vándortábort szervező pedagógusoknak meghirdetett nyereményjátékról, amelyen értékes túrafelszerelés-utalványokat nyerhetnek azok a pedagógusok, akik már idén nyáron csoportokat visznek a meghirdetett 5 útvonal egyikére.

Forrás: OEE

Fotók: OEE

Hírszerkesztő: Nagy László