"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Fákat ültettek a nyugdíjasegyetem hallgatói Sopronban

Fákat ültettek a nyugdíjasegyetem hallgatói Sopronban

A Madarak és fák napját ünnepelték világszerte a hétvégén. Ebből az alkalomból tizenöt tölgyfacsemetét ültetett el a Soproni Nyugdíjasegyetem hallgatóinak népes csoportja – és plusz egyet a kapuvári társhallgatók nevében – a TAEG Zrt.

„Madarak és fák napja emlékerdejében". Az eseményt a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar diákjainak zenés műsora színesítette. A kezdeményező a nyugdíjasegyetem tavaszi, tizenötödik szemesztere egyik előadója, dr. Hartl Éva egyetemi docens, intézetigazgató volt. Ő az „Erdő mellett , de jó lakni..." című értekezésében az erdő és a természet szeretetére, óvására, értékeinek életünkbe való tudatos beépítésére ösztönözte – ezúttal tevőlegesen is – hallgatóságát.

int mondta, a 2016-ban létrehozott Madarak és fák napja emlékerdőben már közel háromszáz facsemete növekszik. A mostani alkalmat az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportja is támogatta. – Az eseményre többen gyermekeikkel, unokáikkal érkeztek, így igazi családi nappá vált a faültetés. Aki pedig fát ültet, bízik a jövőben – hangsúlyozta a soproni és a kapuvári nyugdíjasegyetem főszervezője, prof. dr. Faragó Sándor.

A Taeg Zrt. kommunikációs igazgatója, Bánáti László úgy fogalmazott: a faültetés az ember természettel való azonosulásának, szemléletformálásának egyik hatékony eszköze.

Forrás: kisalfold.hu

Fotók: kisalfold.hu

Hírszerkesztő: Nagy László