"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Szezonkezdet a Hegyköz erdei vasútján

Szezonkezdet a Hegyköz erdei vasútján

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasútján (PÁEV) a március 15-i nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén kezdődött a kisvasúti szezon. A meghirdetett és a Társaság honlapján ( www.eszakerdo.hu) is elérhető tavaszi menetrend szerint április 28-ig hétvégéken és ünnepnapokon, napi három járatpárral közlekednek a  PÁEV vonatai.

A népszerű hegyközi erdei kisvasúton 2018-tól vezettek be az utasok szempontjait a lehető leginkább figyelembe vevő menetrendi struktúrát. Ennek tapasztalatai alapján idén is újdonságokkal készül az üzemeltető: tavasszal és ősszel - a tavalyi napi kettővel szemben - három járatpár, míg a nyár legforgalmasabb hétvégi napjain öt vonatpár várja utasait. Az elmúlt évben többen hiányolták a korábban bevett, kora reggeli kirándulójáratot – ez idén ismét bekerül a menetrendbe. Így a Zemplén túrázói számára remélhetőleg még vonzóbb alternatíva lehet az erdei kirándulóhelyek kisvonattal való megközelítése. A járat minden szombaton és vasárnap reggel 8.20-kor indul Pálházáról, de előzetes egyeztetés után akár hétköznap is közlekedik. A PÁEV vonalán 2018-ban 41 ezer utazást regisztráltak. Az üzemeltető, ÉSZAKERDŐ Zrt. várakozásai szerint az új menetrend további utasszám-növekedést eredményez majd.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László