"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Szlovák erdészek jártak Sopronban és környékén

Szlovák erdészek jártak Sopronban és környékén

2015 őszén a Szlovák Erdészeti Kamara szervezésében szlovák erdészek látogattak Magyarországra. Az ötvenfős delegációt Ing. Jaroslav Šulek, a szlovák kamara elnöke vezette. Tagja volt a delegációnak a kamara két alelnöke Ing. Mária Biesová és Milan Dolňan, továbbá Ing. Tibor Lebocky vezetőségi tag, akit egyben a magyar Országos Erdészeti Egyesület is tagjai között tudhat.

A csoportot a magyarországi vendéglátó Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. munkatársai Fertőendréd határában fogadták. Dr. Jámbor László, a TAEG Zrt. vezérigazgatója köszöntője után az első program helyszínére, a Sarródi Kócsagvárba invitálták őket. Itt Reischl Gábor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatója köszöntötte a szlovák kollégákat, majd egy vetített előadás keretében mutatta be a vendégeknek a nemzeti park tevékenységét.

Az előadást követő ebéd után a csoport a park területére utazott, ahol két csoportban ismerkedhettek az itt folyó tevékenységekkel illetve Fertő tavi csónakos túra keretében bepillantást nyertek a tó gazdag élővilágába is.

Az élményekkel teli program után Göbösmajori Ökoturisztikai Központban Orbán Tibor, a KAEG Zrt. vezérigazgatója fogadta a vendégeket. A szálláshelyek elfoglalását követően a vendégek tiszteletére rendezett vacsorán az Országos Erdészeti Egyesület képviseletében Kiss László alelnök és Lomniczi Gergely főtitkár köszöntötte a társaságot.

A következő napon a programok a Nyugat-Magyarországi Egyetemen folytatódtak, ahol dr. Lakatos Ferenc dékán úr köszöntötte a vendégeket, majd az egyetem erdőmérnöki karának tanácstermében tartott előadásán mutatta be számukra a magyar erdészeti felsőoktatást. Ezt követően megtekintették a Ligneumot.

A délutáni program a TAEG Zrt. területén, a soproni parkerdőben folytatódott. A parkerdőben vezetett bemutató séta során megismerkedhettek az erdész kollégák az erdőgazdaság közjóléti tevékenységével és létesítményeivel. Útba ejtették a parkerdő területén kialakított ún. „átalakító üzemmódban” kezelt erdőtömböt is, melyről eddigi tapasztalataikat és véleményüket osztották meg velük a soproni kollégák. A program a Zenepavilonnál ért véget, ahol a felkínált frissítők mellé a Soproni Vadászkürtösök szolgáltattak zenei kíséretet.

A két nap gazdag programja kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy vendégink átfogó képet kapjanak a magyar erdőgazdálkodás, a természetvédelem és az erdészeti felsőoktatás helyzetéről, feladatairól. Bőven nyílt lehetőség a szakmai konzultációkra, mellyel a szlovák kollégák éltek is. A találkozó továbbá jól szolgálta a szlovák-magyar erdész barátság további elmélyítését, melynek folytatásaként az OEE delegációja meghívást kapott egy hasonló szlovákiai látogatásra.

Szerző: Kiss József

Fotók: Martin Kovalčík

Hírszerkesztő: Nagy László