2018. 10. 16. Ma Gál, Margit, Hedvig névnapja van. Pontos idő: 19:37
Ágazati, szakmai hírek

Tovább apadhat a hazai közmunkások létszáma | 2017-08-28

Tartósan 200.000 alá csökkent a közmunkában foglalkoztatottak száma

Júniusban átlagosan 184 ezren vettek részt a közfoglalkoztatásban, a létszám az utóbbi hónapokban tartósan 200 ezer alá csökkent – derül ki a Belügyminisztérium jelentéséből. Az adatok szerint a 25 év alattiak száma csökkent jelentősen a közfoglalkoztatásban. A kilépők száma júniusban jóval meghaladta az új közmunkásokét.

Az utóbbi hónapokban 200 ezer alá csökkent a közmunkások száma, júniusban 184 ezren dolgoztak valamelyik közmunkaprogramban – olvasható a Belügyminisztérium júniusra vonatkozó jelentésében.

Az adatok szerint az év hatodik hónapjában 12,4 ezren léptek be a közfoglalkoztatásba, amit a kilépők több mint 14 ezer fős létszáma jelentősen meghaladt. A májusi létszámhoz képest nem történt változás júniusban. A 2017. évi programok létszámfeltöltése kisebb hatást gyakorol a belépések számának alakulására, mint a korábbi hónapokban. 2016 júniusához viszonyítva szintén csökkenésről beszélhetünk, amelynek mértéke 19,4 százalékos.

A 25 évnél fiatalabbak kisebb intenzitású megjelenése a közfoglalkoztatásban a belépési számokon is tetten érhető: a programokba belépő személyek 11,8 százaléka volt 25 év alatti a vizsgált hónapban. Egy évvel ezelőtt 17,1 százalék volt ugyanez az arány. Júniusban a belépések legnagyobb hányada, 56,9 százaléka a hosszabb időtartamú programokat érintette. A belépő személyek 14,8 százalékát országos közfoglalkoztatási programokba vonták be, további 28,3 százalékukat járási startmunka keretében kezdték el foglalkoztatni.

Júniusban a közfoglalkoztatásban dolgozók által betöltött öt leggyakoribb munkakör között találjuk az egyszerű szolgáltatási és szállítási tevékenységet, a közfoglalkoztatottak mintegy fele ezen a területen helyezkedett el. Kisebb számban az egyszerű mezőgazdasági munkákban, az egyszerű építőipari tevékenységeknél, az egyéb takarító és kisegítő munkakörökben, valamint az általános irodai adminisztrátor munkakörökben vettek részt a közmunkások. Az említett öt legjelentősebb foglalkozás sorrendje nem változott az előző hónaphoz képest. Ezeken kívül kiemelhetjük még az alábbi foglalkozásokat, amelyeket – májushoz hasonlóan – szintén a leggyakoribb munkakörök között tartunk számon júniusban: intézményi takarító és kisegítő, egyszerű erdészeti, vadászati és halászati foglalkozás, kubikos, egyéb ügyintéző, munka- és termelésszervező.

Júniusban a közfoglalkoztatási szerződés megkötésének helye szerint a résztvevők havi átlagos létszáma Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb.

Tovább apadhat a hazai közmunkások létszáma
Forrás: Magyar Idők
Szerző: Nagy Kristóf
Fotók: 24.hu
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Elhunyt dr. Szász Tibor

Elhunyt dr. Szász Tibor | 2018-10-12

Gyászhír


Elhunyt Merkel Gábor

Elhunyt Merkel Gábor | 2018-10-12

Gyászhír


Erdészek és természetvédők búcsúztatták Rakonczay Zoltánt

Erdészek és természetvédők búcsúztatták Rakonczay Zoltánt | 2018-10-10

A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra Egyesületünk Tiszteletbeli Tagját


Egyre több erdészeti út nyílik meg a kerékpárosok előtt

Egyre több erdészeti út nyílik meg a kerékpárosok előtt | 2018-10-11

12 km hosszú kerékpározásra alkalmas erdészeti utat adott át a Zalaerdő Zrt.


Családbarát munkahely díjat nyert a Bakonyerdő Zrt.

Családbarát munkahely díjat nyert a Bakonyerdő Zrt. | 2018-10-11

Keresettek azok a cégek, ahol tekintettel vannak a dolgozók családi életére


Több mint 2300 önkormányzat nyert a tüzelőanyag-pályázaton

Több mint 2300 önkormányzat nyert a tüzelőanyag-pályázaton | 2018-10-10

2045 település kap szociális tűzifát 3,4 Mrd forint értékben




Imperial22 futárszolgálat