"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Túra ifjabb Tuboly Zoltán erdész emlékére

Túra ifjabb Tuboly Zoltán erdész emlékére

Az elmúlt hétvégén családtagok, barátok, ismerősök és a hozzájuk csatlakozók emlékeztek meg túrával a néhány évvel ezelőtt elhunyt kerületvezető erdészről, ifjabb Tuboly Zoltánról.

Két évvel ezelőtt a szentpéterföldei önkormányzat kezdeményezésére hagyományteremtő céllal, az Együtt Gutorföldéért Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagjainak közreműködésével szervezték meg az első emléktúrát, hogy életben tartsák a civil szervezetben elnökhelyettesként is tevékenykedő barátjuk, ifj. Tuboly Zoltán emlékét. Ekkor a terület központjának is tekinthető részen, a négyes fűzfánál – négy fiatal fűzfa jelöli a helyet, közelükben egy forrás található – kopjafát is állították.

A családtagok, közelebbi és távolabbi ismerősök az elmúlt szombaton újra összegyűltek, hogy emlékezzenek és megjárják a közel 6,5 kilométeres túrát. A kopjafánál tartott rövid ünnepségen a korábbi szentpéterföldei polgármester, Tóth Péter mondott néhány megható gondolatot, majd mécseseket és virágokat helyeztek el a résztvevők, közben Borbélyné Kovács Erika, a gutorföldei iskola pedagógusa népdalokat éneket. Ezt követően elindult a kiránduló csapat ifj. Tuboly Zoltán erdész egykori területének bejárására.

A szervezők tájékoztatása szerint a megemlékezésre többen érkeztek a környékbeli falvakról is, elmondható, hogy évről évre nő az emléktúrázók létszáma. Az Együtt Gutorföldéért Egyesület, illetve a helyi szervezők gondoskodtak a kirándulók vendégül látásáról is. A túrázókat Gutorföldén lángossal, pörkölttel és házi rétessel várták.

Szerző: Korosa Titanilla

Fotók: zaol.hu

Hírszerkesztő: Nagy László