"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Új játszóeszközöket telepített a Nyírerdő Zrt. a debreceni Békás-tó melletti játszótérre

Új játszóeszközöket telepített a Nyírerdő Zrt. a debreceni Békás-tó melletti játszótérre

A város önkormányzata számára tett felajánlás keretében új játszóeszközöket telepített a Nyírerdő Zrt. a debreceni Békás-tó melletti játszótérre. A fejlesztésről sajtótájékoztató keretében számolt be Papp László, Debrecen polgármestere; Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese és Majer Tamás, a terület önkormányzati képviselője 2021. január8-án.

A Nagyerdei parkerdő szívében, a Békás-tó körüli parkban a 2014-ben történt átfogó rekonstrukció óta működik egy egyedi, művészi igénnyel tervezett és kivitelezett, fa játszóeszközökből álló játszótér. Első ütemként a nagy zöld „Békával” fémjelzett játszótéri egység, valamint az erdei tanösvényi szobrok 2014-ben készültek el. Ezt követte 2017-ben a Nyírerdő Zrt. támogatásával megvalósult második ütem a „Cirkálónak” nevezett hajóval és repülővel. A Nyírerdő Zrt. az önkormányzat számára nemrég újabb felajánlást tett új játszótéri eszközök telepítésére: bruttó 17.411.700 Ft értékben három játszóeszközt – „Világítótorony”, „Torony” és „Gibbon-kötélpálya” – helyeztek el. A játszóeszközök kiváló minőségű és biztonságos, természetes fa anyagú eszközök mászófalakkal, csúszdával, kötélmászókkal és egyéb élményelemekkel. Abiztonságos használatukhoz szükséges ütéscsillapító területet az önkormányzat megrendelésére a Dekert Nonprofit Kft. alakította ki, az önkormányzat pedig új padok és hulladékgyűjtők kihelyezésével tette praktikusabbá a kibővített játszótér környezetét.

Mint azt Papp László polgármester elmondta:örömteli ennek fejlesztésnek az átadása, különösen a gyerekek számára, akik még ilyenkor, télen is nagyon örülnek az új játszótéri játékoknak. A Nagyerdei parkot rendkívül szeretik a debreceniek, s mindenki, aki ebbe a városba ellátogat, szívesen fordul meg ezen a környéken, ahol a természet, a kultúra, a sport és a kikapcsolódási lehetőségek találkoznak. A városvezető hangsúlyozta: Debrecen ebben az évben több nagyobb léptékű játszótér-fejlesztést is tervez – jelentős részüket a Zöld város program keretében – például a Tócóvölgyben, a Tócóskertben, az Újkertben és a Petőfi téren. Emellett elkészültek az Ötholdas Pagony játszótér átfogó megújításának kiviteli tervei is.

Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: a cég elkötelezett aziránt, hogy az illetékességi területén lévő településeken közjóléti fejlesztési programokat valósítson meg. Az elmúlt három és fél évben összesen mintegy 400 millió forint értékben végeztek ilyen fejlesztéseket, s ezt a tevékenységet a jövőben is folytatni kívánják.

Majer Tamás, a terület önkormányzati képviselőjeannak a véleményének adott hangot, hogy azok a debreceni gyerekek, akik megismerik az új játszótéri játékokat, hetekig, hónapokig újra és újra vissza fognak ide kívánkozni.

Forrás: DMJV

Fotók: DMJV / Miskolczi János

Hírszerkesztő: Nagy László