
Samuel Vlčan földművelésügyi miniszter csütörtökön Ján Marhefkát nevezte ki a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) Állami Erdészet (ŠL) új vezérigazgatójának.
Vlčan örül, hogy egy olyan személy került a vezérigazgatói pozícióba, aki régóta az erdészet és a TANAP ŠL kötelékében tevékenykedik, valamint természetvédelmi tapasztalatokkal rendelkezik.
Marhefka közlése szerint az Állami Erdészetet a kormányprogram nyilatkozatának, valamint az állami vállalat gazdálkodásának etikai elveinek és szakmai szabályainak megfelelően kívánja vezetni. Hozzátette, hogy 23 éve tevékenykedik a földművelésügy terén, tapasztalatait pedig az Állami Erdészet irányításában is szeretné kamatoztatni. Szeretné növelni a közbizalmat az állami vállalat iránt.
Vlčan a kiválasztó bizottság javaslata alapján nevezte ki Marhefkát – rajta kívül még ketten, Jiří Holický és Matej Vigoda teljesítette a feltételeket a jelöltséghez.
Forrás: parameter.sk
Fotók: parameter.sk
Hírszerkesztő: Nagy László