"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ripszám István a Mecsekerdő Zrt. új vezetője

Ripszám István a Mecsekerdő Zrt. új vezetője

Nyugállományba vonult a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, Keszi László. Az erdőgazdaságot január 7-től Ripszám István, korábbi termelési vezérigazgató-helyettes irányítja. 2020 év elején négy állami erdőgazdaság vezérigazgatója vonult nyugállományba. Az új vezetők kinevezését január elején Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár adta át, aki egyben méltatta a búcsúzó szakemberek több évtizedes tevékenységét.

Keszi László pályáját a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál kezdte – műszaki vezetőként majd üzemi főmérnökként a fafeldolgozó és kereskedelmi tevékenységért felelt. Ezt követően az erdőgazdasági, vadgazdálkodási és faipari területeket erdészeti igazgatói minőségben irányította. Szakmai pályafutását végigkísérte az erdőművelés iránti elkötelezettsége, amit bizonyítanak az erdeifenyő természetes felújítása, illetve a tölgy makkvetéssel történő felújítása terén üzemi méretekben elért eredményei. 2010 januárjában a Zalaerdő Zrt. vezérigazgató-helyettesévé, majd még az év júliusában a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatójává nevezték ki. Alapítója és elnöke az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottságának, tevékenységét 2015-ben PAB Zsolnay díjjal ismerték el. Az erdőművelés területén végzett elkötelezett szakmai és vezetői munkájáért 2016-ban „Pro Silva Hungariae Emlékplakett” kitüntetést kapott. 2018-ban Pro Silva Hungariae-díjjal ismerték el négy évtizedes szakmai munkásságát.

Ripszám István erdőmérnöki diplomáját 1989-ben szerezte Sopronban. A bogádi Zengő Gyöngye MGTSZ-ben gyakornokként kezdett dolgozni, majd 1989-től erdészeti főágazatvezető lett. 1993 októberétől a Mecseki Erdészeti Rt. Árpádtetői Erdészeténél fahasználati műszaki vezetői munkakörben helyezkedett el. Az alapdiploma után 1994-ben elsők között szerzett természetvédelmi szakmérnök oklevelet. 1997-től a Mecseki Erdészeti Rt. központjában dolgozott, mint fahasználati előadó, munkaköre 1998-tól értékesítési feladatokkal egészült ki. 2004-ben a Pécsváradi Erdészet igazgatójaként folytatta tevékenységét. Szakmai törekvései közül kiemelkedő a Kelet-Mecsek erdőállományainak természetközeli kezelése, és az erdőfeltárás fejlesztése. 2014. július 21-től a Mecsekerdő Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese, elhivatott munkájának köszönhetően a társaság élen jár a helyi fatömegtarifák bevezetésében, illetve a klímarezisztens szaporítóanyag források felkutatása és alkalmazása terén. Ripszám István 1995 óta tagja az Országos Erdészeti Egyesületnek, az OEE elnökség tagja, emellett az Erdőfeltárási Szakosztály, az OEE Díj Bizottság tagja. 2012 óta a Mecsek Egyesület ügyvezető elnöke. Irányítása alatt számos erdei turistalétesítmény és kultúrtörténeti műemlék újult meg a Mecsekben és annak környezetében. 2005. évben „Mecseki Erdőkért” díjban, az OEE 2010. évi vándorgyűlésén Bedő Albert Emlékérem kitüntetésben részesült. Szakmai tevékenységét és innovatív vezetői és közösségteremtő munkájáért 2019-ben Pro Silva Hungariae díjat kapott.

A termelési vezérigazgat-helyettes posztjára Pintér Ottót nevezték ki, aki eddig a Mecsekerdő kereskedelmi osztályát, azt megelőzően pedig a Sásdi Erdészet irányította.

Keszi László leköszönő vezérigazgató úr elhivatott munkásságát ezúton is köszönjük, és kívánunk neki erőben, egészségben megélt hosszú, boldog és tartalmas nyugdíjas éveket.

 

Forrás: Mecsekerdő Zrt.

Fotók: Mecsekerdő Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László