"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Nemes nyár kontra szürke nyár, védett területeken

Nemes nyár kontra szürke nyár, védett területeken

Az érvényes természetvédelmi és erdőtörvény alapján, ha valamely védett területen nem őshonos fafajt termelünk ki, akkor a törvény betűi alapján kötelező őshonos fafajt ültetnünk helyette - közölte a Gemenc Zrt. vezérigazgatója. Csonka Tibor szerint a gond az, hogy azoknak az őshonos fafajoknak, amelyek rendelkezésre állnak, kevésbé megfelelő a műszaki-gazdasági felhasználhatóságuk. Mivel erdőről beszélünk, 40-60-80 vagy 120 évben kell gondolkodnunk - tette hozzá.

Mivel a nyárfák vízigényes fafajok a folyók ártéri területein nagyon jól növekednek. A törvény szerint, ha valamilyen szintű védettséggel rendelkezik egy adott terület, akkor ott a nemes nyár nem ültethető vissza, hanem helyette például a szintén vízkedvelő szürke nyár ültethető. A szürke nyár viszont a mai viszonyok között 40, de a természetvédelmi elgondolások szerint 70-80 éves, míg a nemes nyárak 20-25 éves vágásfordulóval hasznosíthatók.

A másik probléma pedig a műszaki felhasználhatóság, vagyis hogy mit tudunk belőle készíteni. A nemes nyár feldolgozására egész iparágak épültek, míg a szürke nyár döntően a lapgyártás alapanyaga. Ehhez azonban nagy beruházásigényű üzemeket kellene létrehozni. Van ilyen üzem Magyarországon, de ha 5-10 év múlva lecserélődik az összes jelenleg meglévő nemes nyár állomány, és helyettük csak szürke nyárak lesznek, akkor nem lesz, aki feldolgozza - figyelmeztetett Csonka Tibor.

Hozzátette: van még egy probléma, ami az időintervallumból adódik. A legjobb esetben is 20 év múlva már csak szürke nyár lesz, amelyek még túl fiatalok lesznek ahhoz, hogy hasznosítani lehessen őket. Tehát lesz egy olyan időszak, amikor nem tudunk majd kellő mértékű fatömeg-mennyiséghez hozzájutni, ami most még rendelkezésre áll.

A Gemenc Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a törvény minden védettségi szintre vonatkozik, tehát elég a legalacsonyabb védettségi szint is. Vagyis ha egy helyi önkormányzat védetté nyilvánít egy területet, akkor arra a törvény már kötelező érvényű.

Csonka Tibor szerint a megoldás a lépcsőzetesség lenne. Komoly nézetkülönbség van a természetvédelem szakemberei és az erdőgazdálkodás szakemberei között. Az lenne az optimális, ha levegőhöz jutnának az erdőgazdálkodók, és ésszerű távlati időszakot határoznánk meg arra, hogy ezt - az egyébként nagyon nemes és nagyon szép, csak éppen lehet, hogy Magyarország esetében gazdaságilag nem finanszírozható - célt elérjük - javasolta a Gemenc Zrt. vezérigazgatója.

A rádióinterjú közvetlenül is meghallgatható az alábbi ikonra kattintva.

Forrás: InfoRádió

Fotók: NYME EMK

Hírszerkesztő: Nagy László