"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

A Mátrában mérték össze tudásukat az erdészek - Mészáros György az országos döntőben

A Mátrában mérték össze tudásukat az erdészek  - Mészáros György az országos döntőben

Idén is összegyűltek az EGERERDŐ Zrt. erdészei, hogy a Mátrafüredi Erdészet területén, a Szalajka-házat környező erdőkben megmérettessék szakmai tudásukat. Az erdőgazdaság egész gazdálkodási területről, így a Bükkből, a Mátrából és a Heves-Borsod dombvidékről érkeztek kollégák az erdészversenyre, akik az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett „Év Erdésze verseny” helyi elődöntőjén vehettek részt a csodás tavaszi erdőben.

A 7 erdészet szakemberei, a megszokott versenyszámokban mérték össze tudásukat. Dobre-Kecsmár Csaba vezérigazgató megnyitója után Urbán Pál, az EGERERDŐ Zrt. főmérnöke, a verseny főszervezője ismertette a versenyszámokat, majd a szakmai tesztsor kitöltése vette kezdetét. A kérdésekben a főként a mindennapi munkához szükséges jogszabályokkal, szabványokkal kapcsolatos kérdések szerepeltek. Az elméleti tesztet négy gyakorlati versenyszám követte, melyben mindennapi szakmai feladatokat kellett az erdészeknek elvégezni (választékolás, trófeabírálat, fatérfogat becslés, gyérítésjelölés).

A megmérettetésen egyéniben első helyezést ért el Mészáros György, az Egri Erdészet kerületvezető erdésze. Második lett Sipos Viktor kerületvezető erdész Felsőtárkányból, harmadik helyezést ért el Földes Péter kerületvezető erdész, szintén a Felsőtárkányi Erdészettől. Az egyéni helyezések mellett a Felsőtárkányi Erdészet csapatban ismét első helyen végzett.

Az egyéni nyertes továbbjutott az országos szakmai versenyre, mely az Országos Erdészeti Egyesület júniusi Vándorgyűlését megelőzően Gyenesdiáson és Balatoncsicsón lesz megtartva június első napjaiban. Az országos megmérettetés résztvevői az „Év Erdésze” címért versengenek, mely cím szakmán belül hatalmas elismerésnek számít.

Gratulálnunk a verseny nyerteseinek, díjazottjainak, az országos versenyre pedig sikeres szakmai felkészülést kívánunk!

Forrás: EGEREDŐ Zrt.

Fotók: EGERERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László