"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Cikkpályázatot hirdet az Erdészeti Lapok Szerkesztősége - Felhívás!

Cikkpályázatot hirdet az Erdészeti Lapok Szerkesztősége - Felhívás!

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottsága több fiatal szerzőt kíván megnyerni a Lapokban való publikálásra - az erdész szakmából és azon kívülről is. Ezért szakcikk-pályázatot hirdetünk a tágabban értelmezett erdészettudomány, az erdőgazdálkodási gyakorlat, illetve az erdőhöz köthető biológiai, ökológiai és műszaki tudományterületek művelői körében.

Az Erdészeti Lapok az ország egyik legrégebb óta, folyamatosan megjelenő folyóirata. Több mint 150 évének minden közleménye elérhető és letölthető az internetről. Akit érdekel, néhány kattintással megtudhatja, hogy 20-30, vagy akár 100-150 éve mi foglalkoztatta elődeinket, hogyan gondolkodtak és miként küzdöttek meg az elébük álló kihívásokkal.

E lehetőséget aligha lehet túlértékelni. Mindehhez szükséges volt, hogy az OEE felvállalja a sok-sok tízezer folyóirat oldal igényes digitalizálását és rendszerezését. Ám az is kellett, hogy eleink tollat ragadjanak és papírra vessék tapasztalataikat, véleményüket. Ezzel a kései utódok munkáját is segítették, hiszen egy szakma fejlődésének „létrafokai” a publikációk. Olvasni pedig csak azt lehet, amit korábban valaki leírt…

A szaktudás, a sikerek, akár a kudarcok tanulságainak közzététele szakmánk fejlődésének a motorja. Ezt a küldetést szolgálta az Erdészeti Lapok az alapítása óta, és kiemelt feladatának tekinti ezután is. Jövőbeli kollégáink azokból a tapasztalatokból nyerhetnek muníciót, amit a jelenkor szakemberei papírra vetnek. Ahogyan régen, ma is szükség van olyanokra, akik veszik a fáradságot, hogy leírják és a széles közönséggel megosszák a tudásukat. 

Közlésre érdemes írások nem csak több évtizedes szakmai pályafutást követően születhetnek! A fiatal szakemberek még be nem csontosodott szemlélete sok esetben kifejezetten pozitív és előremutató lehet. Nem is beszélve arról, hogy már fiatal korban kialakulhat az írásos szakmai közlések iránti egészséges ambíció.

A szaklapokban való publikálást nem lehet elég korán elkezdeni. Az OEE és az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottsága minél több fiatal szerzőt kíván megnyerni a Lapokban való megjelenésre - az erdész szakmából és a kapcsolódó társtudományokból is.

Egyúttal kifejezett célunk az Egyesület tevékenységének népszerűsítése, ismertségének növelése a fiatal generációk körében, és ezzel a fiatal szakemberek és az OEE közötti kapcsolat fejlesztése.

A szakcikk-pályázat technikai részletei

Elsősorban saját munkára alapozott közléseket várunk (pl. középiskolás tanulmányi versenyek anyagai, TDK dolgozatok, szakdolgozatok, diplomamunkák, önálló eredményeket bemutató publikációk stb.), de a színvonalas szakirodalmi feldolgozásokat is szívesen fogadjuk.

A kéziratokat a következő három kategóriában (korosztályban) tervezzük értékelni:

  1. Középiskolás diákok

(a középiskolai bizonyítvány, de legkésőbb a 20. életév betöltésének évével bezárólag).

  1. Felsőoktatásban tanuló hallgatók

(az oklevél megszerzésének, de legkésőbb a 30. életév betöltésének évével bezárólag).

  1. Az előző két kategóriába nem sorolható fiatal szakember szerzők

(legkésőbb a 35. életév betöltésének évével bezárólag).

A (szóközökkel együtt) minimálisan 12.000, maximálisan 24 ezer karakter terjedelmű, magyar nyelvű kéziratokat (Word dokumentum formátumban), a minimálisan full HD (1920 x 1080 px) felbontású, jpg formátumú jogtiszta fényképekkel és egyéb illusztrációkkal (grafikonok, diagramok Excel formátumban) együtt, az Erdészeti Lapok főszerkesztőjének kell eljuttatni.

E-mail cím: erdlap@oee.hu

Beérkezési határidő: 2020. június 30.

Az e-mail tárgyaként kérjük beírni: OEE Cikkpályázat - 2020

A kézirat elején kérjük feltüntetni a szerző (vagy szerzők) születési évét, foglalkozását, munkahelyét, illetve azt, hogy az adott kéziratot az OEE cikkpályázatában kívánja megmérettetni.

A kézirat végére kérjük beszerkeszteni a képek és illusztrációk képaláírásainak listáját.

Többszerzős írások is beadhatók, de a legidősebb szerző életkora sem haladhatja meg a 35 évet.

E pályaműveket a legidősebb szerző életkorának megfelelő kategóriában bíráljuk el.

Az ismeretterjesztés céljait szolgáló, közérthető megfogalmazás fontos értékelési szempont!

A pályázati részvételi előzetes regisztrációhoz kötött, így a részvételi szándékot kérjük előzetesen jelezni az Erdészeti Lapok szerkesztőségi e-mail címén (erdlap@oee.hu), elektronikus formában, a név, életkor, a munkahely vagy tanulmányi intézmény és a közvetlen elérhetőségek (e-mail, mobilszám) megadásával! Többszerzős pályamű esetén a szerzőtársak fenti adatait is kérjük megadni!

Az előzetes regisztráció jelentkezési határideje: 2020. március 31!

A beküldött kéziratokat a Szerkesztőbizottság által felkért szakmai zsűri értékeli, és az egyes kategóriákba sorolható kéziratok száma, illetve színvonala alapján meghatározott mértékben jutalmazza. Díjakat alapesetben, kategóriánként az 1.- 3. helyezettek nyernek.

A pályázaton elnyerhető díjak összértéke a 2020. évben: maximum 700 ezer forint

A kiadni tervezett díjak száma: maximum 9 db

A díjakat 2020. decemberében, az OEE évzáró Küldöttgyűlésének ünnepélyes nyilvánossága előtt adjuk át.

A díjazott munkák az Erdészeti Lapokban megjelennek.

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Lapok Szerkesztősége és Szerkesztőbizottsága

Hírszerkesztő: Nagy László