"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Új helyi csoport vezetés Kaposváron

Új helyi csoport vezetés Kaposváron

Az Országos Erdészeti Egyesület Kaposvári Helyi Csoportja 2020. december 16-án új vezetőséget választott. Az elektronikus szavazás keretében az elnöki feladatok ellátására Puskás Zoltánt, titkárnak pedig Merczel Istvánt választotta meg a tagság.

Szélesebb közösségünknek néhány legfontosabb életrajzi adattal szeretnénk bemutatni a nem egész két évre mandátumot szerzett tagtársakat.

Puskás Zoltán elnök 1987-ben végzett az Erdőmérnöki Karon, de már hallgató korában tagja volt az Egyesületnek. A SEFAG Zrt. munkatársa, a Barcsi erdészet igazgatója. A „Somogyi Erdőkért” díjat 2016-ban kapta meg. A Helyi Csoportban először 2003-tól vállalt vezető szerepet, gazdasági felelősként. Tevékenységét 2006-ban elismerő oklevéllel díjazták. 2004-től 2014-ig tagja volt az „Erdők a közjóért” Szakosztálynak. A Helyi Csoport tevékenységének aktív támogatója és szervezője. Az 1993. és a 2015. évi OEE Vándorgyűlés egyik szakmai programjának vezetője és a Baráti Találkozó kulturális programjának aktív részt vevője volt. Egyik mentora a Barcsi székhelyű „Somogyi Szakestély” rendezvényeknek.

Merczel István titkár 1986-ban szerzett erdőmérnöki oklevelet és ebben az évben lépett be az Országos Erdészeti Egyesület Kaposvári Helyi Csoportjába. A SEFAG Zrt. Erdőgazdálkodási osztályát vezeti. 2013-ban munkája elismeréseként a „Somogyi Erdőkért” kitüntetésben részesült. Tagja az Erdőhasználati Szakosztálynak. Az 1993-as és a 2015-ös Vándorgyűlések szervező bizottsági tagja volt. A 2015. évi rendezvényen szakmai programot vezetett, valamint a nagy sikerű kulturális előadás rendezője volt. 2010 és 2014 között már egy alkalommal ellátta a Helyi Csoport titkári feladatait, amikor a szakmai programok megújítása mellett a szélesebb horvát-magyar erdész kapcsolatok erősítésében értek el jelentős eredményeket.

Fontos feladatuk lesz a járvány miatt szerényebb körülmények között tevékenykedő civil kurázsi aktivizálása, olyan programok tervezése és megvalósítása, amelyek a nehéz körülmények között is tartalmas kikapcsolódást, valós vagy virtuális közösségi életet biztosítanak. A csoportvezetési feladatokon kívül küldöttként is képviselik a Kaposvári és Kaposvár környéki tagságot.

Forrás: OEE Kaposvári HCs

Fotók: OEE Kaposvári HCs

Hírszerkesztő: Nagy László