"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elhunyt dr. Rónai Ferenc

Elhunyt dr. Rónai Ferenc

Életének 73. életévében elhunyt dr. Rónai Ferenc Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Bedő-díjas erdőmérnök, az OEE Oktatási Szakosztály egyik alapítója, az OEE Soproni Helyi Csoport tagja, a Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Sopron Kiváló Pedagógusa-díjas korábbi igazgatója, aki több mint 35 évig oktatója, 25 éven keresztül pedig az erdészeti és vadgazdálkodási szakoktatás területén végzett kiemelkedő munkája, valamint a fiatalok nevelése és jövőképük meghatározása érdekében folytatott tevékenysége révén, meghatározó egyéniségű vezetője volt az intézménynek.

Iskolája az alábbi sorokkal búcsúzik dr. Rónai Ferenctől:

"Nehéz dolog akár csak néhány mondatot összeszedni ilyenkor, hiszen mindenki, aki ismerte iskolánk volt igazgatóját, rengeteg eseményt, beszélgetést, történetet forgat át most gondolatai könyvtárában.

Negyed évszázadnyi vezetőtevékenysége alatt mindig büszkén, eredményesen képviselte a Technikumot, a szakmát… és mindezt tette úgy, hogy mindvégig ember maradt.

Neve már rég a nagy erdészek névsorába vésődött. Azt az eszmét, melyet ráhagyományoztak elődeink, mi is igyekszünk tovább vinni, így megőrizve Őt is az örökkévalóságnak!

Az igazi kormányos a kikötőbe ért; mi pedig lelkünkben, tetteinkben hordozzuk őt.

Köszönöm, hogy megismerhettelek, hogy dolgozhattam veled, hogy beszéltél velem, amikor szükségem volt arra.

Nyugodj békében!

Az Erdészeti Technikum minden jelenlegi és volt tanárának, dolgozója nevében búcsúzva:

Sztojkáné Bodor Ildikó, igazgató"

Néhai dr. Rónai Ferenc 1979. és 2015. között  dolgozott erdőmérnök-tanárként, majd intézményvezetőként a soproni Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégiumban. Karizmatikus személyisége, vezetői tehetsége, tudományos és szakmai munkája meghatározó az intézmény történetében.

Dr. Rónai Ferenc nyugdíjba vonulásakor a Jubileumi Évkönyvben megjelent bemutatása a szövegkapcsolóra kattintva érhető el.

 

Forrás: Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Fotók: Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Hírszerkesztő: Nagy László