"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elültették a Településfásítási program első fáit - képgaléria!

Elültették a Településfásítási program első fáit - képgaléria!

Ötszáz településen ültetnek fákat országszerte idén ősszel és jövő tavasszal az Országfásítási program részeként meghirdetett Településfásítási programban. Az első 12 fát Nagy István agrárminiszter jelenlétében pénteken ültették el a Győr-Moson-Sopron megyei Cakóházán.

Nagy István emlékeztetett, a nyár elején hirdetett az Agrárminisztérium 500 millió forintos keretösszeggel Településfásítási programot a 10 ezres lélekszámúnál kisebb településeknek. A közterületek, óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények fásítását célzó programra országszerte csaknem 500 település pályázott.

Az agrárminiszter elmondta, mintegy 12 ezer, belterületen elültethető fa kerül így idén ősszel és jövő tavasszal a kisebb településekre, amelyeknek közel felében ezernél kevesebb lakos él, ezen belül pedig mintegy 50 település lélekszáma nem éri el a 200-at. Hozzátette: azért Cakóházát választották a program első fáinak elültetésére, mert ezzel is szeretnék megmutatni, hogy a jó kezdeményezések nem a településmérettől függenek. Rámutatott, az itt élők élni, dolgozni, fejlődni akarnak, és bíznak a jövőben.

Csepi Éva, Cakóháza polgármestere elmondta, az alig 60 lakosú településen két helyszínen 12 fát ültetnek el, platánt, hegyi juhart, magas kőrist, nyírfát és ezüst hársat.

A rendezvényen készült további fotókat az Egyesületi események képgalériában tekintheti meg!

Forrás: MTI

Fotók: Pelsőczy Csaba/AM

Hírszerkesztő: Nagy László