"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Emlékkövet avattak a Lengyel-Magyar Barátság fájánál

Emlékkövet avattak a Lengyel-Magyar Barátság fájánál

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, március 23-án az OEE Kecskeméti HCS tagjai megkoszorúzták Bakkay József erdőmester emlékművét a kecskeméti Városháza Díszudvarán. Ezt követően a Lengyel-Magyar Barátság emlékére rendezett ünnepségen - a Katona József Színház parkjában - jelképesen „örökbe fogadták” a Wadowice-ből kapott tölgyfát, egyben örökös gondnokságot vállalva felette. Az ünnepi alkalomra a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészet munkatársai dísznövények elültetésével „frissítették meg” a tölgyfa környékét és a Katona József szobrát körülölelő parkot. A megemlékezést egy emlékkő állítással szerették volna a szervezők megkoronázni – ám ez akkor, formális okok miatt elmaradt.

Az emlékkő avatására 2016. augusztus 10-én került sor, így mostantól Kecskemét belvárosában hirdeti a lengyel-magyar barátságot. A két nemzet közötti erős kulturális, szellemi és történelmi összekapcsolódást jelképezi ez az alkotás, amely a Wadowicéből származó tölgyfa előtt kapott helyet a Katona József téren. A követ a Wojtyla Barátság Központ, a Lengyel Települési Nemzetiségi Önkormányzat, a Római Katolikus Főplébánia, az Országos Erdészeti Egyesület Kecskemét Helyi Csoportja és a KEFAG Zrt állította.

 

Kilenc évvel ezelőtt, II. János Pál pápa szülővárosa, Wadowice polgármester asszonya, Eva Filipiak ajándékozott egy tölgyfát a Kecskeméti székhelyű Wojtyla Lengyel-Magyar Központ részére, amely azóta a magyar lengyel kapcsolatokat jelképezi. Az emlékfát a pápa születésének 88. évfordulója alkalmából ültették. A fácska napjainkra – köszönhetően a közreműködő helyierdészek gondoskodásának – sudár ifjonccá erősödött.