"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Erdésznők Országos Találkozója a Mecsekben

Erdésznők Országos Találkozója a Mecsekben

A Mecsekerdő Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület Baranya Vármegyei Helyi Csoportja szervezésében, 2024. május 23-24-én tartották az Erdésznők Országos Találkozóját Magyarország legnagyobb magánkézben lévő ökoparkjában, a Bükkösdi Vadaspark és Ökoparkban, mely a Dél-Zselic és a Nyugat-Mecsek lankáinak találkozásánál terül el.

Ma még össztársadalmi, megalapozatlan előítéletekre vezethető vissza, hogy kevés nő választja a STEM-területet (tudomány, technológia, mérnöktudományok, matematika), bár a női innovációk meghatározóak voltak a múltban és ma is. Az erdész pálya például egészen 1949-ig el volt zárva a nők elől.

Az országos találkozót 1988 óta szervezik — Európában a második ilyen típusú rendezvénysorozat — ezzel is kiemelve, hogy az ágazatban dolgozók esetében a férfi-női foglalkoztatási arány diverzitása is fontos kérdéskör, az erdők változatossága mellett. Egyben hangsúlyozva az erdésznők szakmán belüli, vagy az immateriális és az ökoturisztikai területeken dolgozók fontos szerepét.

Míg a 80-as években volt olyan évfolyam is a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán, amelyben nem végzett nő, ma már elmondhatjuk, hogy az elmúlt évtizedekben egyre többen választják közülük az erdész szakmát.

Az ünnepi vacsorán a vendégeket házigazdaként Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Büszkén mondta el, hogy míg „Kincses Baranya” központja Pécs, amely a Mecsek tövében, annak hagyományaira alapozva és sokszínűségére építve tette fel névjegyét Európa kulturális örökségére,  illetve a kultúra színpadán az egyik főszereplő hazánkban, addig a zöld díszletet a Mecsek erdei adják számára.

Utalt rá, hogy már 100 éve is elvárás volt az az erdőkre épülő, sok rétű ökoturisztikai szolgáltatások megléte, melynek az erdész hölgyek aktív részesei. Segítségükkel az erdészkedés gyümölcse, az erdő, számos szolgáltatást nyújt a társadalomnak.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy nem könnyű az Erdésznők Országos Találkozóján pár szót mondani, és hitelesen átadni az erdésznők iránti tiszteletet és köszönetet. Az erdők iránt hónapról hónapra változnak és bővülnek a társadalom által támasztott igények és a környezeti kihívások egyaránt. A megfelelő szakmai válaszok megtalálására, és mindemellett az erdészek pozitív megítélésének növelésében nagyon sokat köszönhetünk az erdész hölgyeknek.

A hangulat fokozása érdekében lejátszott egy mesterséges intelligencia által generált erdész indulót, melyet nagy derültség követett, és megállapításra került, hogy még van teendőnk, hogy a mesterséges intelligencia is kellően pozitív megítéléssel legyen szakmánkról.

A találkozó első napján Pécsre utaztak, és idegenvezetéssel a helyi nevezetességeket tekintették meg a vendégek. A Szent Péter és Szent Pál Székesegyház mellett bejárták a Zsolnay Kulturális Negyedet, mely a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt legnagyobb beruházásaként jött létre a Zsolnay porcelángyár területén.

Jártak a Míves negyedben, amelynek legfontosabb elemei a Zsolnay családdal és történettel kapcsolatos kiállítás, Winkler Barnabás egyedülálló Rózsaszín Zsolnay kiállítása, valamint a Sikorski-házban kiállított Gyugyi-gyűjtemény, amihez kapcsolódik a felújított Zsolnay-mauzóleum, az Alkotó- és Inkubátorház, valamint a Kézműves boltok utcája.

Megtekintették az Alkotó negyedet, ami kulturális intézményeknek, vendéglátóhelyeknek és fesztiváloknak ad helyet. Itt működik többek között az 1861 Kesztyűmanufaktúra, melynek gyártási folyamatába és történetébe is belepillantottak. A nap baráti találkozóval, beszélgetésekkel  és tábortűzzel zárult.

A találkozó második napján két szakmai program közül választhattak a résztvevők, amelyből az egyik a Pécs-Árpádtetőn található Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola, valamint a MecseXplorer kiállítás megtekintése, és a Mecsextrém Park látogatása volt. A MecseXplorer interaktív  kiállításon forrást bemutató dioráma, magasles és borzvár, VR szemüvegen keresztül tapasztalható virtuális valóság, beépített kulcsos turistaház, fagyár és még számos izgalmas, felfedezésre váró elem várta a látogatókat.

A másik választható program keretében szakmai betekintést kaptak a Mecsekerdő Zrt. erdőgazdálkodási tevékenységébe a Marteloscope kísérleti terület bejárásával a vendégek. A túra a Mecsek nyugati részének legmagasabb pontján álló Tubes kilátó megtekintésével zárult, ahol a Dél-Dunántúl gyönyörű körpanorámája várta őket.

Az Országos Erdészeti Egyesület ezúton is szeretné megköszönni a Mecsekerdő Zrt-nek és az OEE Baranya Vármegyei Helyi Csoportjának a 2024-es Erdésznők Országos Találkozója megszervezését, koordinálását és a tartalmas együttlétet, a színvonalas szakmai programokat.

Forrás: OEE

Szerző: Seres Szilvia

Fotók: Mecsekerdő Zrt., OEE

Hírszerkesztő: Nagy László