"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elkezdődött a "XX. Erdők Hete"

Elkezdődött a "XX. Erdők Hete"

Megkezdődött a „XX. Erdők Hete” rendezvénysorozat, amelynek idei első programja a „Muzsikál az erdő a Körösök völgyében” háromnapos koncertsorozat volt. A klasszikus és népzenei koncerteket erdei környezetben, Gyulán és a Nagyvárad közeli Püspökfürdőn tartották, az érdeklődők száma pedig közel kétezer főre tehető. 

Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe 2016. október 3 - 9. között szerte Magyarország erdeiben. A „XX. Erdők Hete” kiemelt témáját a hazai erdők turisztikai szolgáltatásai adják, hiszen 2010 óta a 22 magyar állami erdőgazdaság több mint 15 milliárd forintot fordított közjóléti, turisztikai fejlesztésekre.

Az „Erdők Hete” rendezvénysorozaton a vezetett túrák, terepi foglalkozások, játékos vetélkedők mellett erdei koncertek, sportversenyek, erdei nyílt napok színesítik a programkínálatot. Mindezt a hazai erdőket legjobban ismerő szakemberek, a magyar erdészek osztják meg örömmel az érdeklődőkkel. A foglalkozások a legtöbb helyszínen az erdészeti erdei iskolák oktatási programjára épülnek, ahol kicsik és nagyok, az egész család játékosan ismerkedhet meg közös kincsünkkel, a magyar erdők világával.

Az Erdők Hete részletes programjainak listájáért látogasson el a www.erdokhete.hu oldalra!

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület

Fotók: Ipoly Erdő Zrt.

Hírszerkesztő: Túri János