"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Szakosztályülés az erdőtervezés jogi környezetéről

Szakosztályülés az erdőtervezés jogi környezetéről

Nagy érdeklődés mellett 2016. április 19-én délután az OEE Erdőrendezési Szakosztálya fórumot tartott az erdőtervezés jogi környezetéről az ERTI volt székházában. Az erdőtörvény módosítás kapcsán elsősorban az erdők rendeltetése, üzemmódja és a körzeti erdőtervezés témakörében folyt a beszélgetés.

A vitaindító előadásokat Szalai Károly az FM Erdészeti Igazgatási Osztályának szakmai tanácsadója, Jagicza Attila a Bakonyerdő Zrt. szakfelügyelője és Czirok István a NÉBIH Erdészeti Igazgatóságának osztályvezetője tartották. A megjelentek rövid tájékoztatást kaptak az erdőtörvény módosítási folyamat közelmúltjáról, az erdőtervezést érintő tervezett módosításokról, az erdőgazdálkodói és igazgatási szempontokról.

Felkért hozzászólóként Halász Gábor a szakosztály volt elnöke, egy rövid visszatekintést követően felhívta a figyelmet az igazgatás közelmúltjának nehézségeire, mely tanulságul szolgálhat a jelen problémai közepette is.

Az előadók és az ország minden részéből érkező hozzászólók is arra keresték a választ, hogy a jelenlegi szabályozáson hol és milyen mértékben szükséges változtatni. Számos értékes gondolat és felvetés hangzott el a több, mint négy órás vitafórumon, ahol sokféle nézőpont képviseltette magát, de abban minden jelenlévő egyetértett, hogy az egyre aggasztóbb szervezeti változások ellenére az erdőrendezés több évtizedes alapértékeiből nem szabad engedni. Akkor, amikor az erdészeti igazgatás, jogszabályi környezet, immáron sokadszor jelentős átalakítás elé néz, az erdőrendezési szakosztály kötelessége, hogy felhívja minden tagtárs, döntéshozó, jogalkotó figyelmét, hogy Magyarországon erdőt használni, kezelni, leltározás és tervezés nélkül, végzetes hiba.

Az egybegyűltek néma felállással emlékeztek a közelmúltban (2015-2016-ban) sajnálatos módon nagy számban elhunyt kiváló erdőrendezőkre, tagtársakra:

Kiss Attila – ny. erdőtervező, 80 éves korában;

Kollwentz Péter volt erdőrendező – 68. életévében;

Schmidt Ferenc – ny. erdőrendező, 71 éves korában;

Dr. Fadgyas Kálmán – Bedő-díjas, az Egri Erdőtervezési Iroda ny. vezetője, 85. életévében;

Frank László – Egri Erdőfelügyelőség ny. igazgatóhelyettese, 87 éves korában;

Matyasovszky András – Decrett-díjas nyugalmazott erdőrendező, 69. évében;

Mészáros Gyula – Bedő-díjas, Veszprémi Erdőtervezési Iroda ny. igazgatója, 86 éves korában, és

Gáspár Hantos Géza – Bedő-díjas, Tiszteletbeli Tagsági Díszoklevéllel kitüntetett, a MÉM Erdőrendezési Szolgálat nyugalmazott műszaki igazgatója, 89. évében hunyt el.

Forrás: OEE Erdőrendezési Szakosztály

Szerző: Czirok István

Fotók: Zétényi Zoltán

Hírszerkesztő: Nagy László