"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Az Év fája is látható a szépülő, megújuló Kecskeméti Arborétumban

Az Év fája is látható a szépülő, megújuló Kecskeméti Arborétumban

Az Év fája és az Év gyógynövénye is megtalálható a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. kezelésében lévő Kecskeméti Arborétumban, ahol azon dolgoznak, hogy a látogatók minél közelebbről megcsodálhassák ezeket a növényeket.

Idén a lisztes berkenye nyerte el az Év fája címet (az Országos Erdészeti Egyesület és az Év fája Kuriatórium on-line szavazása alapján), míg az Év gyógynövénye a fekete nadálytő lett. Az első egy hegyvidéki fafaj, ami a levelén megjelenő lisztszerű bevonatról, valamint lisztes ízű terméséről kapta a nevét, míg az utóbbi kék virágáról és érdes leveléről ismerhető fel könnyen. Az azonban közös bennük, hogy mindkét növény megtalálható a Kecskeméti Arborétumban, ahol egy lelkes csapat kedd délelőtt még szebbé, és könnyen elérhetővé varázsolta őket.

– Mindkét díjazott növény megtalálható nálunk, ezért szeretnénk, hogy az ide látogató csoportoknak meg tudnánk mutatni őket – indokolta a munkálatokat Vörösváczki Mónika, az arborétum vezetője. – Ehhez az állománynevelési munkák során keletkező ágakat, elszáradt fákat leaprítjuk, és az így keletkező aprítékot sokszínűen hasznosítjuk. Nagyon hasznos például, ha a növények tányérjába tesszük, mert megtartja a nedvesség egy részét. Emellett az utakat is felszórjuk vele, az ösvény nyomvonalát széppé varázsolja, és sok pozitív visszajelzést kapunk, hogy mennyire jó rajta járni. Jelenleg pedig azon dolgozunk, hogy minél megközelíthetőbbé tegyük vele az év fáját és gyógynövényét.

A munkákban nem csak az arborétum dolgozói vesznek részt, hanem olyan önkéntesek is, akik kezdetben csak látogatóként gyönyörködtek a zöldövezetben. – Három évvel ez előtt költöztem be a közeli nyugdíjas otthonba, és nap mint nap kijártam az arborétumba sétálni – meséli Horváth Attiláné Hanna. – Egy alkalommal láttam, hogy éppen mulcsot szórnak az útra és felajánlottam, hogy nagyon szívesen segítek. Utána pedig itt ragadtam és amikor csak tudok jövök.

A Kecskeméti Arborétumban más munkálatok is zajlanak, megújul ugyanis a 15 stációból álló Kálvária is, de itt a festés még folyamatban van.

Szerző: Bajáki Zsanett

Fotók: baon.hu

Hírszerkesztő: Nagy László