"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Folytatódik a Településfásítási Program - június 10-én indul a regisztráció - képgaléria!

Folytatódik a Településfásítási Program - június 10-én indul a regisztráció - képgaléria!

Ötszázmillió forintos keretből 12 ezer sorfát biztosított az Agrárminisztérium a 2020-ban indult Településfásítási Programban - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a Heves megyei Ostoroson, a tavaszi ültetési időszak zárása, egyúttal a program második ütemének indulása alkalmából.

Az első ütemben a tízezer fő alatti lakosú települések önkormányzatai, egyházi intézményei és civil szervezetei összesen 12 ezer sorfát igényelhettek térítésmentesen. Tizenkilenc, belterületre is ültethető, a klímaváltozást jól tűrő fafajból választhatták ki a számukra legmegfelelőbbeket a közterületek, oktatási és közintézmények területének zöldítésére. A fafajok között megtalálhatjuk a berkenyét, az ezüsthársat, a fehér epret, a díszalmát és a díszkörtét, a hegyi juhart, a platánt és a magas kőrist is. Az előnevelt, 3-4 éves és 12-14 centiméter törzsátmérőjű sorfák elültetésére 2020 őszén és 2021 tavaszán került sor, minden esetben erdész vagy kertész szakember jelenlétében, szakmai támogatásával.

Minden megyéből hatalmas volt az érdeklődés, nincsen olyan része az országnak, amely kimaradt volna a faültetésekből. Zambó Péter kijelentette, hogy a Településfásítási Program a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb és legátfogóbb belterületi fásítási programjává nőtte ki magát. A kezdeményezés hármas célt szolgált: felhívni a figyelmet a fával borított területek növelésének szükségességére, és a vidékfejlesztési program ehhez rendelkezésre álló pályázataira; a kistelepülések zöldítése, az ország környezeti állapotának javítása, illetve a helyi közösségek erősítése.

A minisztérium újabb egymilliárd forintot biztosít a településfásításhoz, ezért június tizedikén ismét megnyitjuk a regisztrációt, további közel ezer település számára lehetővé téve összesen 24 000 sorfa elültetését – emelte ki Zambó Péter államtitkár.

A feltételek lényegében nem változnak: a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által biztosított forrás lehetővé teszi, hogy a tízezernél alacsonyabb lélekszámú települések 19 fafaj közül választhatnak és településenként legalább tíz, legfeljebb 30 sorfát igényelhetnek. Az állam a szállítás, a mulcs, a védőrácsok és a támasztó karók költségeit is állja, ezen felül minden ültetéshez szakmai támogatást adva, szakember jelenlétét is biztosítja. A program célja, hogy az ország területének 27 százalékát fával, erdővel borított térségek tegyék ki.

Az igénylési folyamat az idén két körben történik: az érdeklődő települések június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak az orszagfasitas.hu oldalon, majd a készlet erejéig a regisztrált települések nyújthatják be igényüket a kiválasztott fákra július 5-étől.

A program lebonyolítását, és a fák szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi együttműködésben az Országos Erdészeti Egyesülettel, több szakmai szervezet, köztük a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének bevonásával. A program további részleteit a www.orszagfasitas.hu  oldalon lehet megismerni.

A Heves Megyei Kormányhivatal vezetője, Pajtók Gábor az eseményen elmondta, hogy több megye, a Bükk, a Mátra és a Börzsöny egy részének erdészeti hatósági feladatait is ellátják. A támogatásoknak köszönhetően ezeken a területeken megközelítően 1400 hektáron zajlik erdőtelepítés, ebből 538 hektár található Heves megyében, ahol közel ugyanennyi telepítés valósul meg a közeljövőben, amire már kiadták az engedélyt. A kormánymegbízott fontosnak és felelősségteljes feladatnak nevezte a kormányhivatal e területen végzett munkáját.

A Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Juhász Attila Simon azt hangsúlyozta, hogy az ország egyik legerdősültebb területéről van szó, ahol mindig professzionális erdőgazdálkodás folyt. Szerinte az országos fásítási program, s annak minden alprogramja ennek a nemes hagyománynak a folytatását jelenti. Ebben a tevékenységben kiváló partner az Egererdő Zrt.

Az esemény résztvevőit köszöntő polgármester, Böjt László arra hívta fel a figyelmet, hogy Ostoroson minden megszületett gyermek tiszteletére fát ültetnek. A faluban már öt születésparkot lehet összeszámolni.

A belterületek fásítása mellett az önkormányzatoknak lehetőségük van külterületi erdőtelepítésre is, a Vidékfejlesztési Program támogatásai számukra is elérhetők. Jelentős támogatást igényelhetnek erdők, faültetvények létrehozására, amelyek azon kívül, hogy javítják az adott település környezeti állapotát, fenntartható gazdálkodás keretében bevételt is termelhetnek a településnek.

Az eseményről további képeket a Híralbumok képgalériában tekinthet meg, a szövegkapcsolóra kattintva!

Forrás: MTI/AM, OEE

Fotók: Csatlós Norbert, Komka Péter/MTI

Hírszerkesztő: Nagy László