"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elhunyt dr. techn. Ghimessy László

Elhunyt dr. techn. Ghimessy László

2020. március 15-én, életének 92. életévében elhunyt dr. techn. Ghimessy László gyémántokleveles erdőmérnök, az Országos Erdészeti Egyesület 1968 óta aktív, Elismerő oklevéllel kitüntetett, tagja.

1951-ben, röviddel végzése előtt, törvénysértő módon kizárták az egyetem hallgatóinak sorából, így diplomáját csak 1956-ban vehette át.

Az oklevél birtokában visszatért eredeti hivatásához: felvették a Pilisi Állami Erdőgazdaság Visegrádi Erdészetéhez, előbb fahasználati, majd erdőművelési műszaki előadói beosztásba.

1960-ban a Kisalföldi Állami Erdőgazdaság Központjának építési előadója volt. Innen visszatért Budapestre. Új munkahelye a Budapesti Állami Erdőgazdaság (erdőművelési előadóként), majd 1962-től az OEF Igazgatási Főosztály Fásítási Osztály főmérnökeként erdőtelepítési program megvalósításában vett részt.

A Főigazgatóság átszervezése miatt 1969-ben áthelyezték a Budapesti Állami Erdőrendezőséghez, erdőfelügyelői beosztásba, amit az Egri Állami Erdőrendezőség Váci Felügyelősége követett.

1970-ben felvették az Állami Biztosító Mezőgazdasági Főosztályára, ahol az aszály- és belvíz-, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tűz-és árvíz biztosításainak kidolgozása, megszervezése, valamint a hozzájuk szükséges kárrendezési szabályzatok kidolgozása és a károk rendezésének helyszíni ellenőrzése képezte feladatát. E munkakört 1998-as nyugdíjba vonulása után is még két évig ellátta.

1973-ban szerezte meg műszaki doktorátusát.

Aktív időszakában tevékenyen részt vett az Országos Erdészeti Egyesület Erdők a közjóért, az Erdészettörténeti Szakosztály, illetve az OEE Budapesti FM(AM) Helyi Csoport, valamint a Szeniorok Tanácsának munkájában.

Mintegy 35 cikke jelent meg, többek között az Egyesület Erdő című folyóiratában, ezen kívül több könyv szerzője, illetve társszerzője volt.

Végső búcsúztatásáról később intézkednek.

Forrás: OEE, SOE

Hírszerkesztő: Nagy László