Az Országos Erdészeti Egyesület 1996 óta minden év végén megválasztja a következő év fafaját, 2013-tól pedig bárki szavazhat online a mozgalom kuratóriuma által meghatározott három jelölt valamelyikére a www.azevfaja.hu oldalon.
Erre 2024-ben is lehetőség volt, így tavaly ősszel csaknem 2000-en voksoltak, és meggyőző fölénnyel a közönséges bükk végzett az élen, a rezgő nyár és a kecskefűz előtt.
Jó egy évszázaddal ezelőtt a bükk faanyagát csak faszénégetésre, hamuzsírfőzésre használták, azóta a faipar fontos nyersanyaga lett. A klímaváltozás miatt az egyik legveszélyeztetettebb állományalkotó fafajunk.
Az esztétikai, turisztikai szempontból is fontos bükkösök megtartása a jövő erdészeinek nagy kihívása, ezért is vélte úgy az egyesület, hogy 2024-ben érdemes fokozottabban ráirányítani a figyelmet, az Év fája mozgalommal is.
A közönséges bükk (Fagus sylvatica) lassú növekedésű fa, amely ideális termőhelyen 30-40 méter magasra nő, ám szélsőséges esetben csak nagyobb cserjeméretű; kora ritkán haladja meg a 200 évet. Törzse nyílt állásban alacsonyan elágazó, zömök, zárt állásban jól feltisztuló, nyúlánk. Kérge időskorban is vékony, sima, egyöntetű világos- vagy sötétszürke, az ághegeknél kialakult forradás, az úgynevezett „kínai bajusz” sokáig megfigyelhető.
.jpg)
A 2-3 centiméter hosszú rügyek összetéveszthetetlenek, erősen elállók, hegyes orsó alakúak, rozsdabarnás pikkelyekkel fedettek, melyek széle molyhos-pillás. Az elliptikus vagy széles visszás-tojásdad levél tagolatlan, felül fényes, élénkzöld, a fonák erein maradandóan szőrös. A rövid nyélhez kapcsolódó levéllemez 4-10 centiméter hosszú, erezete szabályos, széle ép és kanyargós is lehet, főleg fiatalon feltűnően pillás.
A porzós virágzatok hosszú, vékony kocsányon lecsüngő kerekded fejecskék. A termős virágzatok rövid, merev kocsányon fel- vagy elállók, szőrös-szálkás kupaccsal körülvéve ülnek, a bibék feltűnőn kiállók.
.jpg)
A terméságazatban rendszerint két makk fejlődik, a kupacs a termés kihullása után még hosszan a fán maradhat. A fényes világosbarna makk háromélű, hegyes, 1-1,5 centiméter hosszú.
A lombfakadással egyidőben (április közepétől május elejéig) virágzik, termésérése októberre tehető. Későn, 40-50 éves korában kezd teremni, és akár 5-10 év is eltelik a bőven termő időszakok között.
Középhegységeink fája
A faj a jégkorszakot a Balkán-félsziget és az Alpok, Pireneusok, Appenninek déli, védett térségeiben vészelte át, feltehetően hazánk mai területén is voltak túlélő állományai, majd a jelenkor során villámgyorsan terjedt észak felé. Napjainkban nyugaton a Pireneusi-félsziget északi, illetve a Brit-fősziget középső részéig, keleten a Visztula, majd a Keleti-Kárpátok előhegységeinek vonaláig húzódik. Megtalálható a Skandináv-félsziget déli csücskén, a Balkán- és Appennini-félsziget magashegységeiben pedig mélyen délre hatol, legdélebbi állományai Szicíliában élnek. Az Alpokban 1800 méterig, Dél-Európában akár 2000 méter felett is megfigyelhető, míg északnyugati areahatárán gyakran a tengerszinten nő.
.jpg)
A fajt parkokban, ritkábban erdészeti céllal is telepítik, de eredeti elterjedési területén kívüli alkalmazásának klímaigénye elég szűk határt szab.
A közönséges bükk Magyarországon elsősorban középhegységi faj, továbbá meghatározó néhány csapadékos dombvidéken (Göcsej, Kelet-Zalai-dombság, Zselic) is. Középhegységeinkben jellemzően 500 méter felett alkot összefüggő övet, de az északi oldalakon 200 méter alá is lehúzódhat. Ma az Alföldről szinte teljesen hiányzik, vélhetően az emberi hatások és az újra szárazodó klíma következtében. Az elmúlt 20 év aszályos időszakai baljós árnyat vetnek szerepére a dombvidékeken és hegylábakon. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a fafaj a holocénban már számos klímahullámzást átélt, és ha állományképző szerepe helyenként gyengül is, gyors, mesterséges erdészeti leváltása súlyos ökológiai válságot hozhat az erdőtársulásokban.
Jól tűri az árnyékot
A közönséges bükk előfordulását elsősorban klímaigénye határozza meg, ezen belül különösen a kemény telek és az aszályos, páraszegény nyarak korlátozzák létét. A Kárpát-medencében a bükkös (és fenyőelegyes-bükkös) klímában még gyenge termőhelyeken is uralkodó szerephez jut. A gyertyános-tölgyes és zárt tölgyes klímában már csak kedvező mikroklímájú helyeken látható nagyobb számban.
Nem igényel többletvízhatást, nem kedveli a levegőtlen talajokat vagy az elöntéseket, leggyakoribb az üde erdőtípusokban, szárazabb termőhelyen viszont csak speciális körülmények között jut érdemi szerephez.
Inkább mészkedvelő, de vastagabb termőréteg és kedvező klíma esetén szinte bármilyen alapkőzeten megtalálható. Legszebb állományait különböző barna erdőtalajokon találjuk. Erősen árnytűrő és önmaga is erősen árnyal, újulata kimondottan árnyékigényes.
Az erdőtársulások közül uralkodó a domb- és hegyvidéki bükkösökben, különböző arányban a gyertyános-tölgyesekben is jelen van.
Változatos megjelenés
A közönséges bükk alakkörének rokonsági viszonyai máig nem teljesen feltártak, a kérdések megválaszolásában a korszerű molekuláris vizsgálati módszerek sem hoztak egyértelmű áttörést. A közönséges és keleti bükk morfológiai bélyegek alapján elválasztható, de közöttük számos átmenet ismert. Az átmeneti alakokra erdőművelési szempontból nagyobb figyelmet lehetne szentelni, mivel ezek elméletileg kevésbé klímaigényesek.
A szűkebb értelemben vett közönséges bükk nagy változatosságot mutat a levélméretben és a levélerek számában, különösen a szélsőségesebb termőhelyeken (kisebb levél, kevesebb érpár).
Léteznek kertészeti változatai, amelyek levélszínben (pl. bíboros szín az antociánok következtében), a levél tagoltságában (pl. szeldelt levél) vagy az ágazat formájában (pl. piramisszerű növekedés) térnek el a típustól, ezekkel botanikus kertekben, néha parkokban találkozhatunk.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság/A Mi erdőnk
Szerző: Prof. dr. Király Gergely/SoE EMK
Fotók: Korda Márton/SoE EMK, Nagy László/Erdészeti Lapok/OEE, Pilisi Parkerdő Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László