Kiss László a magyar erdésztársadalom jelentős alakja. Több szakmai elismerés mellett 2018 augusztusában a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben is részesült. Elnöke a Országos Erdészeti Egyesületnek, amely az erdőmérnöki és erdőgazdasági, iparági tevékenységen túl a magyar erdészet hagyományait is ápolja. Kiss Lászlóval a magyar erdészet múltjáról, a magyar erdő jövőjéről, az erdész személyéről és vállalt kötelességeiről beszélgettünk.
Az erdész a szocializmusban az erdő házmesterét jelentette. Ezzel sikerült eltéríteni azt az erkölcsöt, amire a hármas jelszavuk is utalt. Trokán Péter által a Szomszédokban megformált „erdész” a Kádár-rendszer prűd és hazug erkölcseinek naiv poszterfiúja volt.
– Az erdész valójában olyan embert jelent, aki ezer-ezerötszáz hektár erdő gazdája. Olyan embert, aki ismer minden, a laikus számára láthatatlan és kiismerhetetlen történést. Nem magányos, de elmélyülést igénylő hivatása van. Az erdész együtt él és lélegzik az erdővel. Fegyveres szolgálatot ad, hatósági esküt tesz, tehát védi is az erdőt, mint a nemzet vagyonát, kulturális örökségét. De sokkal többről szól ez az eskü, mint egy-egy rendszer szolgai követéséről.
Mi évszázados távlatokkal dolgozunk. A mezőgazdász egy év alatt learatja a búzát, a kertész néhány év alatt meglátja a kertjét, a mi munkánkban viszont nagyjából száz év telik el, mire szembesülünk munkánk eredményeivel. Ezért fontos a hagyományaink tisztelete és követése, hogy mindig elérhető legyen a következő erdészgeneráció számára az a tudás, amivel folytathatja a munkát, ami biztosítja a magyar erdő megmaradását, túlélését.
A környezetvédelem megjelenésével önök háttérbe szorultak, kialakult egy kép, amelyben úgy tűnt, hogy az erdész az erdő fogvatartója, kirablója.
– A természetvédelmi szemlélet eltúlzott megjelenésével sokáig fagyilkosnak, ostoba favágónak láttatták az erdészt, összekeverték az erdőket ipari szinten bedaráló, feldolgozó és kiárusító multinacionális vállalatokkal. Pedig a tartamos gazdálkodás fogalma is az erdészet tudományában gyökerezik. Az erdő valamennyi részére és jellemzőjére értett tartamosság pedig nem más, mint a ma annyit hangsúlyozott fenntarthatóság. Először az erdészek értették meg a gyakorlatban a globális felmelegedés jelenségét is. Mi nem a profitot nézzük elsősorban, hanem a nemzet távlati, hosszú távú igényeit, szükségleteit igyekszünk kielégíteni az erdő terhelésének természetes határáig, de nem tovább.
Mi az egyensúlyt látjuk jónak az ember természetes szükségletei és a természet szabta határok között. Támpontokat kell adnunk az utánunk érkezőknek, mert az ember élete sajnos nem tart addig, amíg egy-egy erdészeti ciklus. Ezért másként látjuk az embert és az őt körülvevő világot is. Aki ma fát ültet, az száz évet tekintsen előre. Még egy megjegyzés: annyira „raboltuk ki” az erdőt mi, erdészek, hogy az elmúlt évszázadban megduplázódott a magyar erdők aránya. Már kétmillió hektár erdőségünk van, amivel gazdálkodhatunk.
Honvédelem-e a magyar erdők védelme, megóvása?
– Trianon után az akadémia Selmecbányáról Sopronba menekült. Amikor az antanthatalmak Sopront Burgenlandhoz csatolták, akkor az egyetemi ifjúság, a „Rongyos Gárda” felállt és kikényszerítette a népszavazást, ami végül megmentette Magyarországnak a várost. Ez az ágfalvi csata volt, ahol a helyiek, a gerillarajokba szervezett gárdával vállvetve ellenálltak a bevonuló, sokszoros túlerőben lévő, géppuskákkal is felszerelt osztrák csendőröknek. A gárdistáknak hét halottja volt. Kritikus és szimbolikus pillanatban védték meg a haza becsületét és mutatták meg, hogy nem vagyunk kisemmizhetők. Tehát igen, mi hűek vagyunk ehhez az áldozathoz. Ami pedig a jelenre vonatkozik: az erdészet egy elkötelezett szolgálat.
Mi ki merjük és mindig is ki mertük mondani a hazaszeret tényét. Amikor azt mondjuk a jelmondatunkban, hogy „szakértelem, erkölcs, összetartozás”, akkor ott, abban a kontextusban bizony az „összetartozás” szó a haza és a nemzet szeretetét jelenti. Hiszen a magyar erdő elválaszthatatlan a magyar nemzettől, mert olyan érték, amit az unokáinktól kaptunk kölcsön. A kérdésére a válasz tehát igen. Honvédelem és elkötelezett szolgálat.
Trianon hogyan hatott a magyar erdőre és az erdészek hivatására?
– A katasztrófa a magyarországi erdőségek nyolcvanhat százalékát elvitte, tizennégy százalék maradt. Ez arra sem volt elég, hogy az erdészetek a tűzifaellátást biztosítani tudják. Az utódállamok pedig megtiltották a fa beszállítását. (Hogy ez mekkora kárt jelentett, abból is pontosan kiolvasható, hogy e hiányhelyzetet a hetvenes évekig nem sikerült belföldön megoldani – Magyarország egészen addig import faanyagra szorult!)
Nagyon kemény, elképesztően hideg tél volt akkor az országban, Budapest gyakorlatilag megfagyott (mivel Trianonnal a bányászat is odalett, szén sem volt elég). Trianon után a korábbi erdészeti, erdőmérnöki társadalom többfelé hasadt. Sokan maradtak az elcsatolt területeken, velük a kapcsolat hosszú időre megszakadt. A Selmeci Akadémia hagyatékának nagy része szétszóródott (ez a szakmai könyveket és a számunkra ikonikus bútorokat jelentette), különböző helyen bújtatták a „bajtársak”.
A huszadik század szerte szórta ezeket az embereket. Sok erdész menekült el 1956-ban az országból, mert konzervatívként, jobboldaliként nem akartak egy szocialista diktatúrában élni. Sopronból pedig az egész Erdőmérnöki Kar disszidált és Vancouverben telepedett le – Kanadában, ahol évfolyamot is indítottak.
Ezek az emberek nem hittek abban, hogy ötéves tervek tervutasításos falansztervilága ráerőltethető az erdészetre és az erdőre, mert az erdőben öt év az semmi, és hol lesz száz év múlva a szocializmus? Amint látjuk, sehol. Tudták, hogy az erdő nem fog a párttitkárok akarata szerint működni, és meg akarták menteni a tudásunkat.
A rossz további következményeként: az Országos Erdészeti Egyesület önállósága is megszűnt. Ezt csak fokozatosan, apránként voltunk képesek visszaszerezni a rendszerváltás után. Ezért nagyon nehéz volt (és sokszor reménytelennek tűnt) összegyűjteni azt az eltemetett tudást, amiből a gyökereink, a magyar erdészet hagyományai táplálkoznak. Itt, ahol most ülünk és beszélgetünk, ebben a patinás, egy más kort megidéző könyvtárszobában, ma már több olyan bútort és sok ezer olyan könyvet találunk, amelyek eredeti selmecbányaiak. Ez több évtizedes munka eredménye.
- Sokszor olvasni az európai erdők elképesztő mértékű pusztulásáról. Mi vár a magyar erdőségekre a következő vészterhes, globális felmelegedéssel megbélyegzett időszakban?
– Az európai fenyvesek és egyes lombos állományok is pusztulnak a környezetváltozás következményeképpen. Ennek jelentős oka a korábban túlzó emberi beavatkozás. Olyan helyekre is telepítettek fenyveseket hatalmas tömegben, amelyek nem feltétlenül voltak megfelelők a növény környezeti igényeihez viszonyítva. Most elsősorban ezek az erdők pusztulnak el a globális felmelegedés, és az emiatt leromlott állóképességű erdőkből továbbterjedő fabetegségek miatt.
A természet nagyszabású folyamatokkal dolgozik és korrigálja az emberi hibákat, helyreállítja az egyensúlyt, amíg tudja, de ezeknek a kiigazításoknak olykor jelentős ára van. Ezzel szemben a magyar erdő nagyon hatékony „honvédő”. Ellenálló az invazív növényfajokkal és a globális felmelegedés hatásaival szemben is.
Magyarországon abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy az erdeinket a magyar erdészet hagyományai szerint szakszerűen kezelték, gyarapították. A természetes keretek között maradtunk, ezért a magyar erdő immunrendszere, a körülötte természetesen kialakult bioszféra is erősebb, ellenállóbb. Itt is vannak károk, a természet harcol önmagával és az ember által előidézett problémákkal, nálunk is kopnak a soproni fenyvesek, a Zala megyei bükkösök – de ez nem fog tömeges erdőpusztulást okozni.
– A globalizáció eredményeként megjelentek más veszélyek is?
– Már nem a köztudat része, de a keletről érkező afrikai sertéspestis-járvány a mai napig tart, és masszív pusztítást végez a vaddisznók között. Ez a betegség a korábbi, az európai változatánál sokkal drasztikusabb. Abban biztos vagyok (mivel a betegség gyorsan, az emberek által közvetítve is terjed, és már átlépte a Dunát kelet felől), hogy a vaddisznóállományunkat nagyon le fogja csökkenteni. Ez a betegség a „korai globalizáció”, a gyarmatosítás eredménye.
A század elején a gyarmattartók megpróbálták az európai sertést Afrikában meghonosítani, de az ott jelen lévő, a mai napig kúrálhatatlan, vérzéses lázzal járó betegség, amely az afrikai sertés esetében csak enyhe tüneteket okoz, megfertőzte és megölte az állataikat. Amely egyedek túlélték, azok akár fél évig is hordozták a kórt tünetek nélkül. Ezek után több hullámban is feltűnt, és száz év sem volt elég a védekezésre ellene. A legújabb járványhullám keletről, a Fekete-tenger grúziai partvidéke felől jött. Az ide, Afrika felől érkező és kikötő hajókon ellenőrzés nélküli állatszállítás zajlott. Magyarországra Ukrajnán és Románián keresztül jutott be a kór. Egy konkrét példa: jön az idénymunkás, hozza magával az otthoni szalámis szendvicset (emberre ez a betegség ártalmatlan), aminek a maradékát eldobja egy autópálya leállósávjában. Az állatok ezt egyszerűen megeszik, a betegség pedig terjedni kezd.
Hogyan működnek a magyar erdészet hagyományos és korszerű módszerei a gyakorlatban, hogyan lesz így mégis az ember számára is hasznos az erdő?
– A magyar jogszabályok egyre inkább kötelezik az erdőtulajdonosokat és erdőgazdálkodókat, hogy amennyire lehet, természetközeli beavatkozással termeljék ki a gazdasági célra felhasználni tervezett faanyagot. Tehát nem vágunk ki tíz hektár faállományt egyben, nem generálunk tarvágott, lepusztított hegyoldalakat, hanem egy-egy fát, kisebb facsoportokat érintünk. Így az adott erdei életközösség sem szembesül drasztikus változással, másrészt így olcsóbb a helyreállítás, az erdő megújítása. Ha ezt jól, a hagyományaink szerint csináljuk, akkor az erdő természetességét is fokozhatjuk. A filozófiánk az, hogy az ember alázattal segíti a megújulást és közben begyűjti azt, amit az erdő ad magából.
– Tehát kisebb a seb, amit a Simabőrű okoz.
– Sokszor azt érzem, hogy az ember hisztérikus természetvédelmi reakciója ugyanolyan káros lehet, mint a brutális mértékű, mindenféle szempontot nélkülöző fakitermelés. Meg kell érteni, hogy a pusztulás és az egyedi élet kimúlása is a természet körforgásának része, nem idegen tőle, hanem szükségszerű a fennmaradásához. Ez a rend.
Például a Yellowstone Nemzeti Parkban tilos az erdőtüzet oltani, mert az erdőnek a tűz is a része, hiszen pontosan általa újul meg. Azt, hogy az élet mennyire összetett, például az a tény is jelzi, hogy vannak olyan magvak, amelyek csak megperzselődés hatására szökkennek csírába. Az erdőt meg kell ismerni, és alkalmazkodni kell ahhoz, ami szükségszerű a fenntartásához. Ez pedig túlmutat a politikai eredetű frusztráción, amely sok környezetvédőben és nagyhangú klímaaktivistában jelen van.
De a politikai aktivizmus az erdő élete szempontjából illékony dolog, igazából nem fontos. Mi csendesek vagyunk, számoljuk az évgyűrűket, a hivatásunk szerint élünk, és ahogyan a magyar erdő, úgy mi is itt leszünk száz év múlva.
Forrás: hirado.hu/Kultúra+Életmód
Szerző: Szerencsés D. Márton
Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok
Hírszerkesztő: Nagy László