Az Országos Erdészeti Egyesület a 156. Vándorgyűlését, 2026. július 23–24-én, a Nyírség szívében, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelyén, Nyíregyházán, mint központi rendezvényhelyszínen rendezte meg, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. állami erdészeti társasággal, mint házigazdával közösen. Július 23-án, a Vándorgyűlés első napján, a hagyományos Ünnepi Közgyűlés megtartásával indult a kárpáti-medencei magyar erdészek évenkénti szakmai és közösségi találkozójának két napos programja. A közgyűlést és az esti ünnepi vacsorát, baráti találkozót, július 24-én a NYÍRERDŐ Zrt. térségi komplex erdőkezelésének és a nyírségi, hajdúsági, beregi, szatmári tájak kulturális, történelmi, néprajzi értékeinek bemutatását szolgáló terepi programok követték.
Kiss László elnök (OEE) után, Elmer Tamás az OEE főtitkára felkérte prof. dr. Fábián Attila rektort (Soproni Egyetem), hogy tartsa meg a 156. vándorgyűlés közgyűlése előtt az ünnepi beszédét.
Az alábbiakban a rektori ünnepi beszédet változatlan formában közöljük.
"Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr, Vezérigazgató Urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Erdész Kollégák!
Az erdőt, ezt a rendkívül bonyolult ökoszisztémát, életünk különböző szakaszaiban más és más szemmel látjuk.
Én magam is sokféleképpen tekintettem rá az elmúlt évtizedekben: Erdőmérnökként, köz-gazdászként, az erdő élővilágát tisztelő és féltő emberként. Úgy hiszem ismerem a természet eme szentélyének számos arcát. Ugyanakkor apaként és nagyszülőként, talán még erősebben érzem azt a felelősséget, amelynek minden erdővel kapcsolatos döntés mögött ott kell állnia.
Kedves Kollégák! Aki a Soproni Egyetem főépületéhez érkezik, elsőként Bedő Albert szobrával találkozik. Nem véletlenül áll ott. Ő fogadja mindazokat, akik belépnek az egyetem kapuján.
Bedő Albert kiváló erdőmérnök volt, emellett államférfi, tudományszervező, akadémikus, akit joggal nevez az utókor „a legnagyobb magyar erdésznek”.
Az 1879-es erdőtörvény kidolgozásával olyan szemléletet honosított meg Magyarországon, amely ma is korszerűnek számít. Kimondta, hogy az erdő nem egyszerűen kitermelhető nyersanyag, hanem nemzeti érték. Olyan örökség, amelyet kötelességünk megőrizni, felújítani és fe-lelősen továbbadni. Bizton állíthatom, hogy a magyar erdők állapota és folyamatos megújulása jövőbiztonsági kérdéssé vált.
A magyar erdészeti gondolkodás ezt az alapelvet már közel másfél évszázaddal ezelőtt megfogalmazta, csatlakozva ezzel a Nyugat-Európában már korábban megjelent szemlélethez.
Ez a történelmi örökség nem díszlet számunkra. Ez határozza meg jelenlegi küldetésünket is. Amikor elődeink, több mint kétszáz éve megteremtették az erdészeti felsőoktatást, már akkor a fenntarthatóság gondolatát képviselték.
Úgy gazdálkodni, hogy a következő nemzedéknek több maradjon, ne kevesebb. Ez az erdész gondolkodás. Ezt képviselik szakközépiskoláink és egyetemünk.
Tisztelt a Magyar Erdőkért Aggódó Állampolgárok!
A magyar erdőkben nem járnak kufárok! Legalábbis a szakmájuk biztosan nem erdész! Az erdeinkért aggódó, azokat tisztelő, becsületes magyar erdészek viszont igen, akik több generáción átívelően őrizték, nevelték és védték természeti kincseinket! Együttműködni és tárgyalni szeretnének az erdeink és élővilágának fenntartható jövőjéről. A hibákat ki kell javítani, de csak a párbeszéd útján lehetséges a változás! Erdeink jövőjét közösen kell kialakítanunk, hitünk és eskünk szerint. Kijelentem, hogy nincs miért szégyenkeznünk! Járjanak emelt fővel és büszke tekintettel.
A magyar erdészek gerince egyenes és szilárd, mint a legkeményebb tölgy égbenyúló törzse!
Tisztelt Erdésztársadalom!
Amikor ma az erdőről beszélek, nem egyetlen nézőpontból tekintek rá. Különböző tapasztalatokból építkezem. Ezek a különböző nézőpontok azonban nem egymást váltják, hanem egymásra épülnek. Az erdő ugyanis egyszerre szakmai feladat, gazdasági erőforrás, természeti örökség és olyan közös tér, amelyhez mindannyian más-más módon kapcsolódunk.
Ha csak egy nagyobb sétát teszünk egy magyar erdőben, máris láthatjuk, milyen sokféle élet és milyen sokféle emberi kapcsolat jelenik meg benne. Találkozunk sportolókkal, családokkal, szerelmespárokkal, gyermekcsoportokkal, idősekkel, kirándulókkal és ter-mészetesen találkozunk azokkal is, akiknek az erdő a hivatásuk: az erdészekkel, az erdőgazdaságok munkatársaival, a fakitermelőkkel és a vadgazdálkodásban dolgozó szakemberekkel. Mindannyian ugyanabban az erdőben járnak, mégis mindannyian mást látnak benne. Van, aki először találkozik egy tájjal, van, aki ott dolgozik nap mint nap, van, akinek az erdő a testi és lelki feltöltődés helye, és van, akinek hosszú távú szakmai felelősséget jelent.
Talán éppen ezért kell megértenünk, hogy az erdőről alkotott társadalmi kép mindig sokféle tapasztalatból épül fel. Egy kivágott fa nem ugyanazt jelenti mindenkinek. Egy erdei séta közben azt valaki akadálynak látja, más játékteret keres benne, valaki pusztítást vél felfedezni, míg az erdész már az újulatot, a következő erdő lehetőségét látja.
Nekünk, erdészeknek és az erdészeti tudomány képviselőinek az a feladatunk, hogy segítsünk közelebb hozni egymáshoz ezeket a nézőpontokat. Nem azért, mert a társadalomnak ne lehetne véleménye az erdőkről, hanem azért, mert az erdő jövőjéről csak akkor tudunk felelősen gondolkodni, ha a viták mögött valódi ismeretek és hiteles tudás áll.
A mai világban különösen fontos a közérthető, ugyanakkor tudományosan megalapozott kommunikáció. Az emberek joggal várják el, hogy az erdőkkel kapcsolatos döntések szakmai alapokon szülessenek meg, ugyanakkor nekünk is kötelességünk érthetően bemutatni azokat az összetett folyamatokat, amelyek az erdők életét és kezelését meghatározzák. Mert az erdőről alkotott kép sokszor nincs összhangban a valósággal.
Sokan úgy gondolják, hogy Európa erdei folyamatosan csökkennek, miközben a valóság az, hogy 1950 óta az európai erdőterület jelentősen növekedett. Magyarországon pedig a trianoni veszteségeket követő száz évben közel megduplázódott az erdővel borított terület. A fenntartható erdőgazdálkodás nem egy elméleti lehetőség, hanem működő gyakor-lat. Magyarországon és Európában kevesebb fát termelünk ki, mint amennyi újra nő, ezért erdeink élőfakészlete folyamatosan gyarapodik. Ez a tény nem azt jelenti, hogy hátra dőlhetünk.
Az erdő ugyanis sokkal több, mint faanyag. Élő rendszer, amely otthont ad számtalan fajnak, szabályozza a klímát, segíti a víz megtartását, rekreációs lehetőséget biztosít, és közben egy olyan megújuló nyersanyagot ad számunkra, amely a jövő fenntartható gazdaságának egyik fontos alapja lehet.
Éppen ezért nem hiszek abban a megközelítésben, amely az erdészetet és a természetvédelmet egymással szemben álló területként kezeli. Az erdész természetvédő is egyben. A kérdés nem az, hogy használjuk-e az erdőt, hanem az, hogy hogyan használjuk úgy, hogy közben megőrizzük értékeit, biztosítsuk megújulását, és olyan erdőket hagyjunk utódaink-ra, amelyek képesek alkalmazkodni a változó körülményekhez.
Ez azonban nagy szakmai felelősséget jelent. A természetközeli erdőgazdálkodás sok esetben nagyobb odafigyelést, több munkát és hosszabb időt igényel. De pontosan ez az a szemlélet, amely az erdőt nem pillanatnyi erőforrásként, hanem generációkon átívelő örökségként kezeli. Talán ez az erdészi hivatás legfontosabb sajátossága.
Az erdész olyan döntéseket hoz, amelyek eredményét sokszor már nem ő maga látja. Egy tölgyes vagy bükkös felnevelése emberi léptékkel hosszú folyamat. Az erdész ezért mindig a jövőnek dolgozik. Ezt kellene jobban megmutatnunk a társadalomnak. Persze az is igaz, hogy, a szélsőséges időjárás, most a nagyon kíméletes erdőkezelést igényli.
Amikor valaki az erdőben sétál, sokszor látja, a fakitermelés nyomait, de nem mindig látja mögötte az embert. Nem mindig látja azt az erdészt, aki bölcsen évtizedekben gondolkodik, aki ismeri a termőhelyet vagy a kerületét, mint a tenyerét, figyeli a természet változásait, és döntéseit nem a jelen pillanat, hanem a következő generációk érdeke alapján hozza meg. A társadalomnak nemcsak az erdőt kell látnia. Az erdészt is. A csapadékhiány és a pusztuló erdők, ma komoly kihívást jelentenek, de nem adnak okot a kapkodó és megalapozatlan döntések meghozatalára, mint ahogy a tétlenségre és a halogatásra sem. A széleskörű és azonnali párbeszéd, az ezen nyugvó, közös erdészeti-természetvédelmi-vadgazdálkodási kommunikáció viszont elengedhetetlen.
A Soproni Egyetem, Magyarország nemzetközileg is elismert és kitüntetett Zöld Egyeteme, többszörösen, ma is ennek a komplex szemléletnek a legfontosabb hazai központja. Az erdőmérnöki képzés mellett a természetvédelmi mérnöki, vadgazdálkodási, környezetmérnöki és fenntarthatósági képzéseink azt a célt szolgálják, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik nem elszigetelt részterületekben, hanem összefüggő rendszerekben gondolkodnak. Eként az erdészeti, természetvédelmi és vadgazdálkodási oktatás a szakmunkásképzéstől, a szakképzésen és a technikus képzésen át az egyetemig integráns egészet alkot. Ugyanakkor érdemesnek látom a jelenlegi struktúrát újra gondolni.
Büszkék vagyunk arra is, hogy Sopronban erősödött meg az önálló természetvédelmi mérnökképzés, amely ma is azt az üzenetet képviseli, hogy a természet értékeinek védelme egyszerre ökológiai, mérnöki, gazdasági és társadalmi feladat. Az erdészet és a természetvédelem ezért nem egymással szemben álló területek, hanem egymást kiegészítő szakmai küldetések. Egyetemünk különleges ereje az oktatás, a kutatás és a gyakorlati erdőgazdálkodás szoros együttműködésében rejlik.
A Sopron környéki erdők, valamint országos kutatási és kísérleti hálózatunk – Püspökladány, Mátrafüred, Sárvár és természetesen a soproni Botanikus Kert – olyan tudásbázist alkotnak, ahol a kutatási eredmények és a gyakorlati tapasztalatok egymást erősítve szolgálják a magyar erdők jövőjét. Érdemes lenne ezek fejlesztésébe invesztálni, ahogyan tették ezt Bedő Albert akadémikus idejében is. A klíma adaptáció, az erdészeti szaporítóanyag tudatos megőrzése, az erdővédelem, a biomonitoring rendszereink fejlesztése, a vízgazdálkodás tudatos fejlesztése, az adatalapú döntéshozatal nemzeti bázisának megteremtése, megtérülő befektetés.
Tisztelt Kollégák!
Az egyetem életében kiemelt szerepe van a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-nek, amely az szakmai életünk szerves része és bizakodunk, hogy az is maradhat. A hetvenöt évvel ezelőtt oktatási célból létrehozott Tanulmányi Állami Erdőgazdaság jogutódjaként a TAEG ma is olyan különleges környezetet biztosít, ahol hallgatóink a gyakorlatban találkozhatnak azzal a tudással, amelyet az egyetemi oktatás és kutatás megalapoz. Európa vezető erdészeti közép- és felsőoktatási intézményei azért érhetnek el kiemelkedő eredményeket, mert saját tanerdőkben ismerhetik meg a tanulók és a hallgatók a gyakorlatot, végezhetnek kutatásokat. A jövő erdeit nem lehet kizárólag a múlt tapasztalataira építve megőrizni. Szükségünk van a hagyományra, amely megtart bennünket, de szükségünk van a kutatásra, az innovációra és az új tudásra is, hogy választ tudjunk adni a változó környezeti kihívásokra. A tudást őrizni, tudást teremteni, a tudást átadni kell a következő generációknak.
Az erdő megtanít bennünket arra, hogy a jelenben végzett munka felelőssége jelenti a jövőt. Hiszek abban, hogy az erdőgazdálkodásnak, a természetvédelemnek és a vadgaz-dálkodásnak egymást kiegészítve kell működnie, hogy ez a három terület csak együtt képes választ adni az előttünk álló kihívásokra. Éppen ezért olyan szervezeti megoldással tudok azonosulni, amely ezt az egységet erősíti, és az erdőügynek a kormányzati döntéshozatalban is a jelentőségéhez méltó súlyt biztosít.
Mondandóm befejezéseként, engedjék meg, hogy megköszönjem az állami erdőgazdaságoknak azt a támogatást, amelynek köszönhetően megújulhatnak rosszállapotú épületeink és hamarosan modern körülmények közt folytathatjuk az oktatást, kutatást, a jövőalkotást. Kérem, hogy sose tekintsék ezt tehernek, hanem befektetésnek a hosszútávú jövőbe.
Végezetül engedjék meg, hogy szeretettel meghívjam Önöket Sopronba 2027 július elején.
Jövőre a 750 éves Hűség városa és a Soproni Egyetem ad otthont az Országos Erdészeti E-gyesület Vándorgyűlésének, melyet Fertőrákoson a Barlangszínház csodálatos környezetében rendezünk meg. A Soproni Egyetem és a TAEG Zrt. számára megtiszteltetés lesz vendégül látni a magyar erdésztársadalmat, és bemutatni azt a tudásbázist, amelyet az oktatás, a kutatás és a gyakorlati erdőgazdálkodás együttese jelent.
Ezúton jelentem be, hogy a Vándorgyűlést követően másnap, a 2027. évi Országos Bányász–Kohász–Erdész Találkozónak is Sopron ad otthont tovább erősítve azt a közösséget, amelyet a közös hivatás és a közös értékek és a közös Selmeci múltunk tartanak össze. Sopron és a Soproni Egyetem minden erdész kollégát szeretettel vár.
Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! Tisztelet és hála a magyar erdészeknek és erdészgenerációknak! Köszönöm, hogy meghallgattak!"
Forrás: SOE, OEE
Fotók: Nyitókép: Fejes Márton, Hírképek: Nagy László/Erdészeti Lapok/OEE
Hírszerkesztő: Nagy László