"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Átadták a Szakszerű Erdőgazdálkodásért Díjat és a "Kétmilliomodik hektár magyar erdő" emlékérmet

Átadták a Szakszerű Erdőgazdálkodásért Díjat és a "Kétmilliomodik hektár magyar erdő" emlékérmet

2013. október 4-én a Vidékfejlesztési Minisztériumban, a XVII. Erdők Hete rendezvényeként megtartott Erdészeti támogatások a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között című szakmai konferencián adták át a NÉBIH által adományozott Szakszerű Erdőgazdálkodásért díjat és a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság és az Országos Erdészeti Egyesület közös elismerését, a Kétmilliomodik hektár magyar erdő emlékérmet.

Bognár Lajos helyettes államtitkár köszöntő szavai és előadása után a NÉBIH által, az erdészeti hatóság szakmai munkáját tevékenyen támogató és a magyar erdőgazdálkodásért végzett eredményes szakmai életpályáért adományozott Szakszerű Erdőgazdálkodásért díjat, Répászky Miklós erdésztechnikus, erdészeti szakirányító, az OEE egykori technikus alelnöke (fenti képünkön) vehette át. A kitüntetést Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes-államtitkár és Wisnovszky Károly a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság igazgatója adta át.

A NÉBIH Erdészeti Igazgatóság és az Országos Erdészeti Egyesület a sajtó azon képviselőinek alapította a Kétmilliomodik hektár magyar erdő emlékérmet, akik aktívan és hosszú ideje vesznek részt a magyar erdők és erdőgazdálkodással kapcsolatos média kommunikációban, a társadalom tényszerű és kiegyensúlyozott tájékoztatásában. 2013-ban az emlékérmet - megosztva - Noszlopi Nagy Miklós újságíró (középső képen) és Zétényi Zoltán (az alsó képen) a Forestpress portál főszerkesztője és egyben az OEE Közönségkapcsolatok Szakosztály elnöke kapta meg. A kitüntetést Bognár Lajos helyettes-államtitkár és Kiss László az OEE általános alelnöke adta át.

Az Országos Erdészeti Egyesület nevében ezúton gratulálunk a kitüntetteknek!

Kapcsolódó híranyagunk:Erdészeti támogatások a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között

 

Forrás: OEE

Szerző: Nagy László

Fotók: Nagy László