"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Megkezdődött a tanév az erdészeti szakoktatásban is

Megkezdődött a tanév az erdészeti szakoktatásban is

A Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő agrárszakképző iskolák hagyományos tanévnyitó ünnepségét a 2016. augusztus 31.-én Velencén a Dr. Entz Ferenc  Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban tartották.

A 63 feladatellátási helyen működő, 48 iskolából álló agrárszakképző intézményhálózatban közel huszonnégyezer diák tanul és az oktató-nevelő munkát 4500 pedagógus végzi.

Turcsányi Sándorné iskolaigazgató tanévnyitó köszöntője után Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg a 2016/17-es tanévet. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a minisztériumhoz tartozó oktatási intézmények felkészítik a tanulókat arra, miként tudják fenntartható módon hasznosítani az ország természeti kincseit.

Elvárás az iskolákkal szemben a környezeti és fenntarthatóságra vonatkozó nevelési feladatok ellátása. 2016-ban az FM intézményeinek kétharmada elnyerte az ökoiskola vagy az örökös ökoiskola címet.

A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a szakképzés jelentős tartalmi és strukturális átalakítása a minisztérium agrárszakképző iskoláiban is változást jelent. Szakgimnáziumi képzés indul szeptembertől, ami a mostani kilencedikeseket érinti.

Eddig a tanulók négy év elteltével érettségiztek, majd a szakma megszerzéséhez még egy évet kellett teljesíteniük. Mostantól a szakgimnáziumokban négy év alatt érettségit és szakmát szereznek, így aki nem akar továbbtanulni, az is el tud majd helyezkedni, de az érettségit követően egy év alatt a technikus végzettséget is megszerezhetik.

Az átalakulás a korábbi szakiskolai képzésben is megjelenik. A korábbi szakiskolák szakközépiskolákká válnak, ahol az első három évben szakmai képzésben részesülnek a diákok, majd ezt követően lehetőségük nyílik az érettségi megszerzésére két év alatt. Így mindkét iskolatípus érettségit adó intézménnyé vált, növelve ezzel a tanulók esélyeit.

Az Országos Erdészeti Egyesület a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával az egyesület alapításának 150.évfordulója alkalmából ismét megjelentette a korábban már nagy sikerrel kiadott Erdőgazda társasjátékot, melyből egy-egy példányt az ökoiskola és örökös ökoiskola címet elnyert iskolák igazgatói vehettek át ünnepélyes keretek között Román István helyettes államtitkártól, valamint Andrésiné dr. Ambrus Ildikó egyesületi alelnöktől.

Az ünnepélyes tanévnyitón Román István 11 újonnan kinevezett igazgatónak adott át kinevezést, köztük Hoczek Lászlónak a Roth Gyula Erdészeti és Faipari Szakközépiskola és Kollégium igazgatójának.

Forrás: FM, OEE

Szerző: Andrésiné dr. Ambrus Ildikó

Fotók: FM

Hírszerkesztő: Nagy László