"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Természetes felújítások bemutatása Szárhalomban

Természetes felújítások bemutatása Szárhalomban

Szerző és kép:Köveskuti Zoltán

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt  és az Országos Erdészeti Egyesület Soproni Helyi Csoportja közös erdész-szakmai rendezvényt tartott a szárhalmi erdőben.

A Fertőtáj vadásztársaság Rejtekadó Vendégházának udvarára érkező  szép számú érdeklődőt  dr. Kárpáti László, a helyi csoport elnöke, és  dr Jámbor László, a TAEG Zrt vezérigazgatója köszöntötte.Kárpáti elnök Úr, a megjelentek előtt  külön gratulált három tagtársunknak, akik az idei évben rangos elismerésekben részesültek, így dr. Mátyás Csabának, aki  a Pro Silva Hungariae Díjat, dr Ráczné dr Schneider Ildikónak, aki az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatát vehette át Fazekas Sándor vidékfeljesztési minisztertől, valamint Csapó Józsefnek, aki OEE Elismerő Oklevél kitüntetést vehet majd át a miskolci vándorgyűlésen.

Jámbor vezérigazgató Úr örömét fejezte ki, hogy a már hagyományosnak mondható tavaszi szakmai-terepi programon ismét az erdőgazdaság területén fogadhatja a Helyi csoportot, bízván abban, hogy mindenki hasznos tapasztalatokkal fog este haza térni.Ezt követően Csapó József, a soproni erdészet erdészetvezetője vette át a szót.

A napi program célja az volt, hogy bemutassuk: hogyan lehet gyenge termőhelyi viszonyok között  ( pl rendkívül sekély rendzina talajon) eredményesen felújítani cseres, cseres-tölgyes célállományokat természetes eljárásokkal. A módszer jellemzően egyenletes bontáson alapuló fokozatos felújító vágás, amelyet vagy jó makktermés után, vagy pedig első éves újulatra indítunk és 3-5 éven belül végvágunk.Szinte minden így kezelt erdőrészlet esetben elengedhetetlen munkaművelet az első bontás előtt az állomány alatti mechanikus cserjeírtás, majd a következő évek során ezen újra sarjadzó cserjék folyamatos visszaszorítása.

A délután folyamán a természetes felújítással kezelt erdőrészletek mellett megtekintettünk egy soros csermakk vetéses, műszaki átadás előtt álló mesterséges erdőfelújítást is, amelynek ápolását a makkvetés után sorközi gépi (MTZ+RZ ) szárzúzással végeztük évente 1- 2 alkalommal. Miért került a programba egy ilyen típusú erdőrészlet is? A sorközöket vizsgálva látható volt a rendkívül nagy számban jelen lévő sok  visszaszorított fafaj ( MJ, BABE, NYI, vadkörte stb), amelyek a szárzúzás elhagyásával a későbbiek során elegyfafajokká válnak.

Ennek kapcsán Csapó Úr arra hívta fel a társaság figyelmét, hogy a természetes felújítások mellett leggyakrabban emlegetett két érv: az utódállomány sokfajúsága és a kisebb erdőművelési költség. Ezen a területen egy mesterséges felújítás után is ugyanúgy biztosítható a későbbi állomány hasonló szintű biodiverzitása, mint egy természetes felújítás után, és az ápolás gépesíthetősége miatt egyáltalán nem biztos, hogy költségesebb a mesterséges felújítás. Bizonyos körülmények között nem feledkezhetünk meg a mesterséges felújítási módszerekről, amennyiben a törvényi előírások, illetve a szakmánkkal szemben támasztott társadalmi elvárások ezt lehetővé teszik.

A terepi bejárás során szóba került a Szárhalom elmúlt századok-béli történelme (püspöki erdő, erőteljes legeltetés, alomszedés, sarjerdőgazdálkodás), közelmúlt-béli történelme (enyhülő nyomás az erdőn, a sarjerdőgazdálkodással, legeltetéssel való felhagyás, szálerdőgazdálkodás) , a sajátos, pannon-mediterrán klíma, amelynek köszönhetően nem csak a fás szárú, hanem a lágyszárú növényeknek is rendkívül sok faja tenyészik itt.

A terepi programot követően visszatértünk a vadászházba, ahol a TAEG Zrt. jóvoltából egy rendkívül ízletes vacsorát költhettünk el, és estébe nyúlóan múlathattuk az időt egymás társaságában a csodálatos Szárhalmi erdőben.