"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

A vadalma az év fája 2017-ben!

A vadalma az év fája 2017-ben!

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 után idén ismét lehetővé tette, hogy az egyesület ágazati hírportálján és az Év Fája tematikus weblapon keresztül on-line módon szavazzanak erdész tagtársaink, erdész kollégáink és a szakmán kívüli érdeklődők a jövő évi Év Fájára”, mellyel a 2017-es esztendő fafaját választhatták meg a résztvevők.

Ebben az évben is élénk érdeklődés mellett, három héten keresztül zajlott folyamatosan a szavazás, amelyen összesen 2766 érvényes szavazatot adtak le a szavazók, a megadott határidőig.

Köszönjük a korrekt voksokat, az aktív részvételt! Az alábbiakban adjuk közre a hivatalos végeredményt.

Forrás: OEE, Év Fája Kuratórium

Szerző: Nagy László

Fotók: Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László