
A Kecskeméti Katona József Gimnázium csapatának sikerét hozta a “Fiatalok Európa Erdeiben” (“Young People in European Forests) tanulmányi verseny 2019-es nemzeti döntője. A döntőbe 10 középiskolás diákcsapat jutott be és mérte össze tudását, kreativitását.
A verseny első ízben 2010-ben került meghirdetésre. Célja, hogy a résztvevő fiatalok megismerjék európai erdeit, természet és környezetvédelemben betöltött szerepüket. Objektív kép alakuljon ki bennük a természeti erőforrások megőrzéséről, a fenntartható erdőgazdálkodás szükségességéről szűkebb környezetükben és európai léptékben egyaránt.
A verseny nemzeti és nemzetközi fordulóból állt. A versenyre 2-3 fős csapatok jelentkezhettek, melyek tagjai 13-19 évesek. A hazai versenyt az Országos Erdészeti Egyesület szervezi.
Idén az első fordulóban 23 iskola, mintegy 150 diákja mérte össze tudását egy, az európai erdőkről szóló teszt megírásával. A döntőben viszont már, az angol nyelvű teszt mellett, tudományos poszterrel is készülniük kellett a diákoknak. A poszter témája a tartamos erdőgazdálkodás volt, aminek különös aktualitása, hogy idén ünnepeljük Mária Terézia 1769-ben kibocsátott erdőrendtartásának 250. évfordulóját, mely az akkori kor viszonyai között a fenntarthatóság és tartamos erdőgazdálkodás alapelveit rögzíti. A csapatok által készített tudományos poszterek egytől-egyig igen magas színvonalat képviseltek, nem egy, akár egyetemi szinten is megállná a helyét. A felnőtt és diák zsűri a szakmai tartalom mellett a poszterek esztétikáját és a szemléltetés módját is értékelte.
A csapatok és diákjaik a helyezések sorrendjében:
Kecskeméti Katona József Gimnázium |
Kancsár Emese |
Kohlrusz Péter |
Losoncz Tamás |
Roth Gyula Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium |
Szendi Dávid |
Mészáros Fanni |
|
AM Aszk Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma |
Hadházy Máté |
Szeberényi Balázs |
Szenes Marcell |
Kecskeméti Katona József Gimnázium |
Határ Viktória |
Saláta Márton |
Tóth Levente |
Kecskeméti Katona József Gimnázium |
Bozó Nataniel |
Szloszjár Anna Villő |
Unghváry Mátyás |
Roth Gyula Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium |
Csirkovics Andor |
Ivanics Ákos |
Szatai Máté |
Bársony István Mezőgazdasági Gimnázium és Szakközépiskola |
Mészáros István |
Szilágyi Dániel |
Schrick Márton |
Teleki Blanka Gimnázium |
Balogh Timea |
Mautner Laura |
Veres Alexandra |
Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium |
Kardos László |
Kovács Patrik |
|
AM Aszk Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma |
Király Ákos |
Szász Dániel |
Balla Vivien |
Az első helyezett Kecskeméti Katona József Gimnázium csapata szerezte meg a jogot Magyarország képviseletére a nemzetközi döntőben, amely 2019 őszén kerül megrendezésre Csehországban.
Országos Erdészeti Egyesület
További információ: www.oee.hu, www.ypef.eu
Forrás: OEE
Szerző: Kovácsevics Pál
Fotók: Kis Norbert
Hírszerkesztő: Nagy László